A megyei törvényszéken sem tartóztatták le ifj. Pui Bélát
Semmisségre hivatkozva a megyei törvényszék elutasította az ügyészség fellebbezését, nem kerül előzetesbe ifj. Pui Béla.

Semmisségre hivatkozva a megyei törvényszék elutasította az ügyészség fellebbezését, nem kerül előzetesbe ifj. Pui Béla.
A Hargita Megyei Törvényszék sajtószovivője az uh.ro kérdésére elárulta, bár a székelyudvarhelyi ügyészség fellebbezett ifj. Pui Béla előzetes letartóztatásának ügyében, kérésüket elutasították.
Mint megtudtuk, a törvényes eljárás szerint az érintettet értesíteni kell arról, hogy elrendelték előzetes letartóztatását, ám ez nem történt meg, ezért utasították el az ügyészség erre vonatkozó kérését. Az ítélet jogerős.
A 17 éves ifj. Pui Béla ellen emberrablás (lipsire de liberatate în mod ilegal) gyanújával folyik a nyomozás, ugyanis szeptember 25-én 14 óra 30 perckor a Bányai János Műszaki Szakközépiskola épülete előtt megütötte a 16 éves B. R.-t, majd taxiba ült, arra kényszerítve a lányt, hogy vele tartson.