Sport

A magyar hokiünnep az Alpok csúcsait is meghódítja

A szurkolók a csúcson, a válogatott is halad felfelé. Helyszíni tudósítás Zürichből gleccsertúrával, apai örömökkel és a vb-lázzal.

Lukács Zsolt

2026 máj. 22 —Olvasási idő: 5 perc

Megosztás

Fotók: Lukács Zsolt archívuma és a Magyar Jégkorong Facebook-oldala

Hogyan lesz egy jégkorong-világbajnokságból egy mindent átható, határokon átívelő népünnepély? Zürichben a helyi villamosvezetőktől kezdve a svájci szurkolókig mindenki a magyar tábor csodájára jár. Amíg a csapat a szünnapok után a németek és a házigazda svájciak elleni rohamra töltődik, addig szurkolóink megmászták az Alpok csúcsait, hógolyóztak az indiai turistákkal, és megállapították: Majoross Gergely legénysége nem elégszik meg a britek elleni három ponttal. Helyszíni hangulatjelentés az elit vb-ről szünnapok, apai örömök és az alpesi gleccserek árnyékából.

A tavalyi, történelmi bennmaradásnak máris tapasztaljuk a hozadékát: ahogy a csapatunk, úgy mi, szurkolók is. Például 24 órák eltelnek az egymást követő napok meccseinek kezdése között, ami egy liftező csapatnak nem igazán adatik meg. De már két és egynapos szünnapokat is kiérdemeltek a magyarok.

Nem beszélve arról, amit mi, szurkolók tapasztalunk: a villamosvezető, a vonatállomáson sepregető néni, a Lidl szerb árufeltöltője (na ő pont nem) és az összes többi szurkoló, akik tavaly még ránk csodálkoztak a herningi csarnok parkolójában, most mind-mind mosolyogva üdvözölnek, ölelgetnek. Mert ez az egész tíz nap/két hét egy népünnepély, egy fesztivál, ahol az egymáshoz tartozás a nyerő.

Persze, ha itt is megjelensz klubszínekben, kaphatsz egy „so, shit” legyintést, ezért cserébe rögtön egy meghívást is egy karton sörre, ami itt, Svájcban 3 vagy 6 korsó. Nem beszélve a Zürich-i tó partján hegedülő és minden más kütyün magát kísérő, de napjaink rádióbarát slágereit eljátszó fiatalember megszakítja előadását, hogy megkérdezhesse, melyik csapatért vagyunk itt. Mert itt nem is csak a saját nemzet hoz össze szurkolókat, a magyar válogatott teljesítménye a szurkolóival karöltve évről évre gyűjti a rajongóit, akik a világ minden sarkából érkeznek az aktuális helyszínre.

Gyufáért küldött brit kapus és apai örömök

Persze, amikor az osztrák néni az egymás elleni meccs után (4-2 oda) próbált minket rávenni a „rot, rot, wies, Österreich” skandálásra, nem igazán aratott sikert, de kisegítette egy Fribourg-szurkoló svájci nő, aki kikérte a fent említett tucatnyi sört, hogy megjöjjön a kedvünk és hangunk. Szóval jól telik, na.

Ezt elmondhatják játékosaink is, akik már nem a legkisebb és legtávolabbi öltözőt kapták, van is egy videó, ahol betekintést nyerhettünk a kulisszák mögé.

A szünnapok arra is jók, hogy Svédországba szakadt hazánkfiai jóvoltából (ők értenek legjobban ezekhez a stream lehetőségekhez), jól visszanézzük és elemezzük a meccseket. Főleg azok, akik szinte végig, a jégnek háttal adják a ritmust a tábornak.

Nem titkoljuk, röhögtünk a brit kapuson, amikor a világ legfiatalabb vb-újonca, Szongoth Domán úgy elküldte gyufáért, hogy szinte betörött a jég alatta. Ezek a visszajátszások mutatják meg csapatunk összetartó közösségét is, hogy rögtön az említett gól után a múlt héten még finn bajnoki döntőben remeklő csatárunk, Galló mennyire igyekezett összeszedni a korongot és a kezébe adni tinédzser csapattársának, hogy „ezt megérdemled, öcskös”.

Hogy aztán másnap kiderüljön, ugyancsak Galló repülőre ült, mert első a család és nincs az a hoki vb meccs, ami fontosabb lehet a gyereke születésénél. Vagy, ahogy Tokaji Viktor másodedzőnk és fia egymás kezét szorongatta a britek elleni meccs után a győztesnek lejátszott Himnusz alatt.

Ezek mind-mind olyan aprócska jelek és gesztusok, amiket nem látunk és tapasztalunk más csapatsportágaink környezetében, és ami a sava-borsa ennek a csodálatos közegnek, ami övezi a magyar jégkorong válogatottat a világbajnokságokon.

Hógolyózás indiai turistákkal 3.000 méteren

A regenerálódás szükségességét éreztük mi, így csak a második szünnapon, csütörtökön kerekedtünk föl, hogy meghódítsunk egy hegycsúcsot! A Titlis az Uri-Alpok legjelentősebb csúcsa, ami tekintélyt parancsolóan emelkedik a nyugati gerinc és egész Engelberg térsége fölé.

A Titlis tájképe tipikus alpesi karaktert mutatott: meredek sziklafalak, hóval borított fennsíkok, mély völgyek, kiépített infrastruktúra és rengeteg indiai turista! Meg is kellett kérdezzem az egyiket, hogy nincs nekik elég magas hegyük, hogy ezért képesek voltak idáig utazni, de kiderült, hogy európai körúton vannak. Ez lent a parkolóban derült ki, hogy mind lengyel vagy magyar rendszámú buszokkal indultak tovább és ha már itt vannak… Be is ugrott a brit hegymászó, Mallory évszázaddal ezelőtti, immár szállóigévé változott örök igazsága: A hegyet azért kell megmászni, mert ott van!

Két átszállással lehetett feljutni a csúcs közelébe, ahol még most is gőzerővel folyt az építkezés, a Cliff Walk pedig Európa legmagasabban himbálózó függőhídja, elképesztő élmény onnan letekinteni, már aki kibírja émelygés nélkül. Zárásig maradtunk is fönt hógolyózni és B-vitaminnal feltöltődni, egyesek még az átadás előtt álló, Titlis Tower kilátóba is bejutottak. Leérve a parkolóba rácsodálkoztunk a hintó bakján ülő fogatosra, de az indiai étterem kasszására is, hogy mind megszólaltak magyarul.

A gleccserek közül visszazökkenve a jégkorong világába, kis társaságunk megegyezett abban, hogy a szombati Svájc elleni meccsre jó volna olyan hangulatban érkezni, hogy ne is emlékezzünk rá. Úgyis kielemezzük másnap visszanézve, de az aréna hangulata nagyon lesújtó tud lenni az épp szenvedő félnek, amikor nem tudnak ráunni gólörömükre, szinte tucatjára is ugyanúgy pattannak fel a táncra.

De ne legyünk naivak, minket is felemel, amikor a hangszórókból berobban a „kicsi vagyok, kicsi vagyok, ha megnövök, beléd rúgok”. Tudniillik minden csapatnak van egy kiválasztott slágere, ami szól a gólja után. Csak a svájciaké szinte egy meccsen annyiszor, mint a miénk 10 nap alatt. De ennyivel jobbak, hatalmas munkát fektettek a vébé szervezésébe, meg egyáltalán a jégkorongba, meg is van az eredménye, akár botlás nélkül is megnyerhetik a világbajnokságot.

Ne szaladjunk annyira előre, ma délután előbb a németek ellen kell kimenni a jégre, akik eddig alulteljesítettek, de le is tudták a topcsapatok elleni meccseiket, biztos vagyok benne, hogy ma már nagyon szeretnék elkezdeni a pontok gyűjtését, ezért harapni fognak.

De mi a magyarokat sem féltjük! És erre az eddigi teljesítményük jogosít fel, hisz amit ez a stáb közel két éve elkezdett, az a tudatos step-by-step építkezés, máris kirajzolódni látszik. És nyíltan ki is jelentették: csapatunk Terbinátora például nem szeretne „csak” három ponttal hazamenni!

Vagy a kapitány öltözői beszédében azzal gratulált csapatának a britek elleni győzelem után, hogy: