A Kormány jóváhagyta a „10.000 kilométer helyi és megyei út” programot
A Kormány jóváhagyta a „10.000 kilométer helyi és megyei út” programot. A június 2-i ülésén, a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium javaslatára elfogadták a „Rehabilitálás és modernizáció – 10 000 km megyei és helyi érdekeltségű út” nevet viselő kormányhatározatot, amelyet a miniszt...

A Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium javaslatára elfogadták a „Rehabilitálás és modernizáció – 10 000 km megyei és helyi érdekeltségű út” kormányhatározatot, amelyet 2010-2013-ban valósítanak meg.
A program keretében azok a helyi és megyei útrehabilitációs és/vagy modernizációs pályázattervezetek élveznek előnyt, amelyek európai uniós pénzalapokat lehívó programok révén igényeltek támogatást, de nem kapták meg azt, és amelyek rendelkeznek a törvény által előírt technikai-gazdasági dokumentációval; ugyanakkor támogatás igényelhető azon projektek révén is, amelyeket első fázisban saját erőből finnaszíroztak, vagy a pénzalapok hiányában nem tudtak befejezni.
A program olyan körülmények között indul, amikor egy - az ország helyzetére vonatkozó - elemzés a helyi és megyei utak állapotának a hiányosságaira utal. A program lebonyolítása a nemzeti utak megközelítésének megkönnyítését és tehermentesítését, a megyék és a települések közti kedvező kapcsolat kialakítását, a teher és személyszállítás időtartamának és költségeinek csökkentését, a kulturális és turisztikai célpontok egyszerűbb megközelítésének lehetőségét célozza meg, de ugyanakkor a gazdasági ügyintézők és a befektetők számára lehetővé teszi a szolgáltatók és/vagy a piacok, a fontos gazdasági erőforrásokkal rendelkező régiók könnyebb elérését is.
A Program megvalósításával országszerte olyan megyei vagy helyi érdekeltségű utak és/vagy útszakaszok rehabilitálási, felújítási munkálatait tudnák befejezni, amelyeket jelenleg földútként, kövezett útként tartanak nyilván, vagy esetleg amelyek aszfalt, aszfaltbeton vagy betonburkolata megrongálódott.
A program finnaszírozása az állami költségvetésből a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium büdzséjén keresztül, az évente erre a célra és a helyi költségvetések számára jóváhagyott pénzösszegekből, valamint más törvényesen megállapított forrásokból történik.
Olosz Szabolcs, tanácsos Vidékfejlesztési és Turisztikai Minisztérium