A közösség építőit díjazza az SzKA

A közösség építőit díjazza az SzKA. Közösségépítő díj a neve annak az elismerésnek, mellyel az Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SzKA) tünteti ki azokat, akik erre érdemesek.

ChrisPeterIldikojo

Közösségépítő díj a neve annak az elismerésnek, mellyel a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SzKA) tünteti ki azon személyeket, akik erre érdemesek.
A mai sajtótájékoztatón Péter Ildikó, az SzKA PR felelőse és Chris Worman, az alapítvány elnöke számolt be a frissen alapított elismerésről, mellyel első ízben díjazná azokat, akik a közösségünkért kiemelkedően sokat tettek. „A Közösségépítő Díj egy lehetőség arra, hogy együtt ünnepeljük mindazokat, akik felszámolták, illetve nemet mondtak a közönyre, közömbösségre” – fogalmazott Péter Ildikó. „Úgy gondoltuk, hogy a közösségünk kell kijelölje az elismerésre méltó személyeket. ”

„Ezzel nem konkurálni akarunk a Príma Rádió Príma Polgár díjátadójával, inkább erősíteni szeretnénk azt, mert a rádió inkább magánszemélyeket díjaz és teljesen más kategóriákban, mint ahogy azt mi fogjuk tenni” – mondta a PR felelős. Az alapítvány elsősorban csoportokat, vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket részesít elismerésben, de osztanak postmortem illetve „közember” díjakat is.

ChrisPeterIldikojo


Chris Worman és Péter IldikóA jelöléseket március 5-ig, egész pontosan 17 óráig várják, amit természetesen a közösség kell megtegyen. Március 8-án indul a szavazás, ami 17-én 17 órakor zárul. A díjazottak nevét március 19-én este teszik közzé az alapítvány honlapján, illetve az éves jótékonysági bálon átadják a jutalmakat.

Szimbolikus tárgyat kapnak a díjazottak, amivel egyelőre pénzjutalom nem jár, de a jövőben talán erre is sor kerül. A díjakról annyit árultak el az alapítvány munkatársai, hogy készülőben vannak, dizájnerek dolgoznak rajtuk.

„Minden díj rangját a pártatlanság adja” – mondta Péter Ildikó. Bíznak abban, hogy a közösségi jelölés, illetve szavazás is ezt szolgálja. Fontos, hogy a jelölésnél egy ezer karakteres indoklást csatoljunk a díjazandó személy neve mellé, hiszen tudni kell, miért pont ő lehet esélyes az elismerésre.    

A szabályokat, a kategóriákat, a dátumokat, minden információt a lebonyolításáról teljes terjedelemben az SzKA honlapján a www.szka.org címen találhatunk.