A hazaváró karok szorításába fullad bele az erdélyi magyarság
Eljön a pillanat, amikor már hiába a fenyves, a honvágy, a gyerekkor, magad mögött hagysz mindent, mert ezt diktálja a józan ész.
Még májusban, a romániai elnökválasztás második fordulója előtt írtam egy cikket, A félelem visz el, de a remény tart itt címmel. Akkor kortársaimmal beszéltem a romániai elnökválasztás tétjéről és arról, miként látják itthon a jövőt.
Éreztem, hogy félnek. Éreztem, hogy csalódottak. És azt is éreztem, hogy a kilátástalanság talán nem egyenlő a reményvesztéssel.
Azóta eltelt kilenc hónap, és most már ott tartunk, hogy hiába a fenyves, hiába a honvágy, az otthonosság, a gyerekkor, egyre inkább úgy néz ki, hogy eljön majd a pillanat, amikor fájó szívvel, de azt mondod, magad mögött hagysz mindent, mert ezt diktálja a józan ész.
Hogyan és miért jutottunk idáig?
Talán, mert a romániai állampolgároknak nehéz – jogosan panaszkodik a gazda, a vállalkozó, az iskolás, a szülő és még a nyugdíjas is. Mert bármennyire is próbál alkalmazkodni, a változó törvények, a bürokratikus útvesztők, a sok adó és fizetnivaló megnyomorítja. Mintha az állam nem bízna a polgáraiban, értelmetlen szabályozásokat hoz. És ahelyett, hogy a békés együttélést segítené elő, elmélyíti az egyenlőtlenséget. Kaotikus állapotok uralkodnak az országban, és a teher egyre nehezedik.
Talán azért is, mert az állam kudarcot vallott. Mégis neki áll fennebb. Nagyra nőtt. Arrogánsan viselkedik, lenézi a polgárokat. Az emberek nem szolgáltatást, hanem kiszolgáltatottságot kapnak.
Az állam nem bízik bennünk. Figyel, büntet, szekál.
Nem az intézményeket ellenőrzi, hanem a polgárokat. Uralkodik és útra tesz: sétáltat papírokért, és elüldöz az országból.
A gazdasági növekedés alábbhagyott, a költségvetési hiány elszabadult, és a digitalizáció is csak fejetlenséget hozott. Míg az állam pöffeszkedik, az egyszerű ember csak fizet és fizet…
Talán azért, mert ezek a saját soraim is lehetnének, de nem azok. Ezek az RMDSZ kampányának gondolatai. Azok a gondolatok, amelyekre 2024-ben a teljes józan észt építették, és amelyben azt ígérték, többet a polgárnak, kevesebbet az államnak.
Aztán láttuk is ezt megvalósulni. Több teher a polgárnak, kevesebb számonkérés és felelősségvállalás az államnak.
Úgy gondolom az érdekképviselet ott kezdődik, hogy tisztában vagyunk azok körülményeivel akiket képviselni szeretnénk, tisztában vagyunk a nehézségeikkel, a fájdalmaikkal, a vágyaikkal. Köztük járunk és meghallgatjuk őket. Meghallgatjuk, és ha kérdésük van, eléjük állunk és válaszolunk. Egyszerűen átláthatóak, következetesek és megbízhatóak vagyunk, akikre bármikor bármi körülmény között támaszkodni lehet.
Az elmúlt időszakban több székelyföldi városban is utcára vonultak. Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában és Székelyudvahelyen is kiálltak, és talán egy fokkal komolyabban gondolva, egy közösségként emelték fel hangjukat és mondták azt: elég volt!
Mert az adó probléma nem magyar probléma,
csak éppenséggel a magyarok érdekképviselete mondta azt, hogy kormányra kerülésük esetében nem tágítanak amellől, hogy megakadályozzák azt, hogy az állampolgárokra még több adót vessenek ki.
Ami történt, megtörtént, viszont érezte az RMDSZ is, hogy itt tűzoltásra lesz szükség, ezért stratégiaként azt választották, hogy a parlamenti képviselet és a szövetségi elnök meghúzza magát a háttérben, míg a dühös emberek elé azokat küldik, akik amúgy sem tehetnek semmiről.
Egyféle sakk-matt-ot adtak. Az emberek háboroghatnak, de a polgármester nem tud mit kezdeni azon túl, hogy századszor is elmondja: nem én szavaztam meg; a helyi önkormányzatoknak meg van kötve a keze; csak a kötelező minimumot emeltük.
Mindaddig ez működött is, amíg meg nem érezték a soha többet RMDSZ és Júdás takarodj súlyát. Ekkor
kezdetét vették a performatív gesztusok.
Kelemen Hunor szövetségi elnök bocsánatot kér, majd amíg a magyar többségű nagyvárosokban sorra skandálják és követelik lemondását, az RMDSZ arról posztol Facebook-on, hogy:
A politikai zajban szinte alig hallatszik, de megvédtük iskoláinkat, településeinket és megyéinket.
Az RMDSZ a józan ész a kormányban. Nélkülünk nem lenne katolikus iskola Vásárhelyen, és már készülne a megyék és települések összevonása.
Olyan dolgokról, amelyek elterelik a figyelmet a kudarcról, így azt érezhetjük, azt tették, amit ígértek. Kelemen mindeközben konferenciákra jár, rövid videókban üzen a polgároknak, csak ne kelljen a nép közé menni.
A bevezetőben is már említett cikkemet újraolvasva egy gondolatot ki szeretnék emelni. Tavaly májusban az egyik fiatal a következőképp fogalmazott:
„A legijesztőbb, hogy ha valamit reggel mondanak, délután már letagadják. Ha szembesítik őket a korábbi kijelentéseikkel, azt mondják: hazugság. És közben meg mennek a performatív gesztusok, újságírókat filmeznek le teátrálisan – miközben valójában semmi nem szent számukra. Azt hiszik, hogy ha megnyerik a választást, övék az ország.”
Habár az interjúkérdések elsősorban az államelnök választás köré csoportosultak, azt hiszem ez a kijelentés egy sokkal inkább általános jelenséget ír le. Azt a féle átszerveződést, amelyben a sajtó egyre inkább háttérbe szorul, figyelmen kívül marad és lassan már-már nemkívánatos szereplő a politikum életében.
És akkor felvetődik a jogos kérdés:
De hol van ilyenkor Kelemen Hunor?
Bukarestben, Budapesten, üléseken és interjúkon. Olyan helyeken, ahol elkerülheti az erdélyi nyilvánosságot, elkerülheti mindazt, hogy szembenézzen a választópolgáraival, azok dühével, kérdéseivel és felháborodottságával.
Szerettük volna, ha nem jön létre ez a fajta elszigetelődés, ezért megkerestük a szövetségi elnököt és interjút kértünk tőle, hogy feltehessük azokat a kérdéseket, amelyekre talán az emberek most válaszokat várnak.
Kelemen Hunorhoz az alábbi négy kérdésünk lett volna:
2. Több tüntetésen is skandálásra került egy bizonyos „Júdás takarodj” szlogen, valamint Csíkszeredában és Udvarhelyen is a kormány és az RMDSZ vezetőinek, köztük az elnök úr lemondását követelték. Hogyan látja az ön politikai felelősségét a történtekben, felmerült-e a lemondás gondolata?
3. Hogyan látja a mostani erdélyi közhangulat fényében az Erdély hazavár programot? Mennyire tartja jónak a kampány időzítését, illetve mit mondana egy fiatalnak, aki most tervez hazaköltözni, mi várja itt?
4. Visszagondolva a kampányidőszakra, mit gondol a kevesebbet az államnak, többet a polgárnak szlogenről?
Azért csak lett volna, mert – habár eseménydús héten van túl a pártelnök – az erdélyi magyar független sajtó kérdéseire nem jutott tíz perce Kelemen Hunornak. De ha pontosabbak akarunk lenni, akkor nem is a sajtóra hanem az erdélyi magyarság kérdéseivel való szembenézésre.
Míg kedd reggel a Kossuth rádióban nyilatkozott a külhoni magyarok szavazati joga kapcsán, és tolta tovább a FIDESZ kampányszekerét, este már a Digi24-en jelentette be, a szövetség kérvényezi Ilie Bolojan-tól a helyi adók 50%-os csökkentési lehetőségének jóváhagyását. Aztán még pár helyen interjút adott, és gyűléseken is részt vett.
Mi pedig vártunk. Vártunk hétfőn, vártunk kedden, vártunk szerdán, és közben közöltük, hogy mi elérhetőek vagyunk egész héten. De valahogy nem sikerült érdemben kommunikálni az elnök úrral annak ellenére, hogy sajtóreferense – abból következtetve, amit beszélgetéseink során leszűrtem – mindent megpróbált. Nem lehetett tudni, hogy nyilatkozik-e, ahogy azt sem, hogy ha igen, az mikorra esedékes.
Aztán jött a szerda este, és végre választ kaptunk.
