Zubánics László: A magyarországi kampány pofozózsákjai is lehettünk volna Ukrajnában

Zubánics László szerint áttörésként értelmezhető a magyar-ukrán kisebbségjogi megállapodás, mert hosszú idő után először próbálták átfogóan rendezni a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogait. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az uh.ro-nak adott interjúban elmondta, hogy a magyarországi kormányváltás új korszakot nyithat Budapest és Kijev viszonyában, de a kárpátaljai magyar közösség jelentős része számára „borzasztó trauma” a Fidesz súlyos veresége.

A héten az új magyar kormány áttörésként kommunikálta, hogy teljes körű megállapodásra jutott Ukrajnával a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogairól. Valóban áttörésnek tekinthető ez a megállapodás?

Abból a szempontból mindenképpen lehet áttörésről beszélni, hogy hosszú idő után először próbálták a felek komplex módon kezelni ezt a kérdést. Nem egy-egy részterületet emeltek ki, hanem többször végigvették a kiindulópontnak tekintett dokumentumot, részleteiben elemezték a rendelkezésre álló jogi hátteret, sok esetben még a konkrét megfogalmazásokat is.

Ez a kisebbségi jogok olyan átfogó rendezése lehet, amely, ha elfogadják, a korábbi jogok jelentős részét vagy visszaállítja, vagy pontosítja, illetve egyértelműbbé teszi azok értelmezését. A felek most friss szemmel nézték át az ukrán jogi keretet, és igyekeztek minden témát, a lehetséges buktatókat is körbejárni.

Mivel viszonylag rövid idő alatt kellett eredményt elérni, mindkét fél részéről szükség volt rugalmasságra és kompromisszumkészségre. Elsősorban azokat a pontokat próbálták előrevinni, amelyekben volt közös nevező, a vitásabb szövegértelmezési kérdéseket pedig igyekeztek kezelhető mederben tartani. A végső cél az volt, hogy minden fontos kérdésre olyan válasz szülessen, amely mindkét fél számára elfogadható és képviselhető, a következő lépésben pedig az ukrán parlamentben törvénybe is foglalható.

Mi volt a kiindulópontnak tekintett dokumentum?

A kiindulópont az a 11 pontos dokumentum volt, amelyet a magyar fél emlékeim szerint Szijjártó Péter 2024 eleji kárpátaljai látogatásakor adott át Andrij Jermaknak, az ukrán elnöki hivatal akkori vezetőjének. Ebben a magyar fél pontokba szedte az elvárásait, illetve azokat a hiányosságokat, amelyek a jelenlegi ukrán jogszabályi környezetben a kisebbségi jogok érvényesülését akadályozzák. A dokumentum nemcsak az oktatással, hanem a társadalmi élet több területével – a médiával, a kultúrával, a politikai képviselettel és más kérdésekkel – is foglalkozott. A magyar álláspont szerint ezek rendezése nélkül Ukrajna európai integrációja sem lehet teljes.

Ebből indult ki a későbbi munka. 2024-ben és 2025-ben többfordulós tárgyalássorozat kezdődött, amely oktatási munkacsoport néven futott, mivel a kérdések jelentős része a közoktatáshoz kapcsolódott. Több ülésen egyeztettek, értelmezték a jogszabályokat, és próbálták tisztázni a vitás pontokat.

A folyamatot később különböző politikai és egyéb események akasztották meg. Ilyen volt például a palágykomoróci templomajtó felgyújtása 2025 júliusában, amely éppen egy nappal azelőtt történt, hogy a munkacsoport újra találkozott volna Ungváron. Ezt követően a magyarországi választási kampány is háttérbe szorította az Ukrajnával kapcsolatos ügyeket.

Tavaly augusztus 27-én az ukrán miniszterelnök-helyettes Budapestre utazott, és már a korábbi tárgyalásokon részletesen átbeszélt kérdésekre hozott szövegszerű javaslatokat. Akkor azonban már nem volt meg az előző magyar kormányban a politikai szándék arra, hogy érdemben foglalkozzon ezekkel a kérdésekkel. Sok minden elő volt tehát készítve, ezért logikusnak tekinthető, hogy az új magyar kormány ehhez az anyaghoz nyúlt vissza. Ezek között több olyan pont is volt, amelynek rendezése valóban előrevihette volna a folyamatot.

Melyek lehetnek a megállapodás legfontosabb konkrét következményei a kárpátaljai magyar közösség számára? 

Az egyik legfontosabb változás a nemzeti kisebbségek politikai érdekképviseletének rendezése lehet. Ez nemcsak a magyarokat érintené, hanem minden nagyobb lélekszámú ukrajnai kisebbséget, például a románokat vagy a krími tatárokat is. Az ukrán fél vállalta, hogy megvizsgálja, milyen európai modell illeszthető be az ukrán választási rendszerbe. Ilyen lehet például a romániai, a szlovén vagy a horvát megoldás. Ez azért fontos, mert az elmúlt tíz-egynéhány évben magyar képviselők csak különböző ukrán politikai pártok listáin, politikai háttéralkuk eredményeként juthattak be a parlamentbe. Magyar közösségi alapon nem volt biztosított a képviselet. Most viszont elvileg megnyílhat annak lehetősége, hogy a nemzeti kisebbségek saját listán válasszanak képviselőt. Összesen 13-14 nemzeti kisebbség jöhet számításba. Ez jelentős előrelépés lenne, mert az ukrán fél eddig ettől viszonylag mereven elzárkózott. Most viszont az európai integrációs folyamat, illetve az uniós joganyaghoz való közelítés részeként erre is nyitottabbá vált.

A másik fontos terület a nemzeti jelképek használata a nyilvános térben. Ennek korábban is volt hagyománya, már 1991 előtt is, később pedig helyi rendeletekkel próbálták szabályozni. Ez azonban nem mindig működött megfelelően, több helyen viták alakultak ki, sőt volt, ahol el is távolították ezeket a jelképeket. A mostani megállapodás ezt is pontosíthatja. A nemzeti kisebbségek jelképei szabadon használhatók lennének azokon a településeken és intézményekben, ahol az adott kisebbség aránya meghaladja a 10 százalékot. A szabályozás szerint ezek a jelképek a nyilvános térben például az ukrán állami lobogó mellett, nagyjából azonos méretben jelenhetnének meg. Ahol a kisebbség aránya nem éri el a 10 százalékot, ott helyi önkormányzati döntéssel lehetne engedélyezni a használatukat.

A harmadik nagy csomag az oktatási jogok pontosítása. Ebben az egyik legfontosabb elem, hogy bevezetnék a nemzeti kisebbségi oktatási intézmény fogalmát mint önálló intézménytípust. Ez nemcsak elvi jelentőségű, hanem konkrét jogosítványokkal is járna. Mindenütt gondot okoznak például a kis létszámú osztályok és iskolák. Ukrajnában az állami finanszírozás jelenleg a beíratott gyerekek számától függ. Egy általános iskola esetében ez a határ 45 tanuló; ha ennél kevesebben járnak az intézménybe, akkor a fenntartási költségeket a helyi önkormányzatnak kell viselnie. A nemzeti kisebbségi oktatási intézmények esetében ez a korlát kikerülne a rendszerből: az iskola a diáklétszámtól függetlenül megkapná az állami normatív támogatást akkor is, ha például csak 35 vagy 40 gyerek jár oda. Ez a kistelepülési magyar iskolák fennmaradása szempontjából különösen fontos lehet.

Az UMDSZ-nek, illetve az ukrán kisebbségi tanácsnak ezekben milyen szerepük volt?

Az UMDSZ, a KMKSZ és az egyházak szakértői szinten vettek részt ebben a megbeszéléssorozatban. Mindkét magyar szervezet hivatalosan jelezte Budapestnek, hogy elfogadja és támogatja a tárgyalások eredményeit.

Az ukrajnai kisebbségi tanácsnak a következő szakaszban lesz fontos szerepe. Ez az ukrán kormány mellett működő tanácsadó és véleményező testület, ezért meglátásom szerint a törvénymódosításokhoz támogatói szakvéleményt kell majd csatolnia a parlamenti vita során. Emellett nyomon is kell követnie a folyamatot.

Ugyanez vonatkozik az úgynevezett kisebbségi cselekvési tervre is, amely ehhez a tárgyalási folyamathoz kapcsolódik. Létezik már ilyen ukrán cselekvési terv, ezt kell most záros határidőn belül módosítani, és beépíteni az ukrán, illetve a magyar fél által javasolt változtatásokat. Ennek is a kisebbségi tanács napirendjére kell kerülnie, és erről is hivatalos szakvéleményt kell adnunk. Minden egyes érintett törvénymódosítást véleményeznünk kell majd. Bízom benne, hogy a bolgár, a lengyel, a cseh, a szlovák, a magyar, a román és a moldáv kisebbség képviselői – vagyis azok, akiket ez a kérdés főként érint – támogatni fogják a megvalósítást. Mi mindenesetre figyelni fogjuk a jogszabályok vitáját és elfogadását is.

Van-e már világos menetrend arra, hogy Ukrajna mikor és milyen törvények módosításával ülteti át a vállalásokat a jogrendjébe?

Maga a csomag több törvény módosítását is előirányozza. A kisebbségi cselekvési terv már 2024-ben ütemezte, hogy mely jogszabályokat mikor kell módosítani. Elvileg tehát már 2025-ben tudni lehetett, hogy a kisebbségi törvényen 2026 folyamán változtatni kell. A mostani megállapodás ezt erősíti meg. A kisebbségi törvény szükséges módosításait 2026 végéig nemcsak el kell fogadni, hanem ki is kell hirdetni.

A másik csomag inkább a politikai képviselethez, a közéleti részvételhez, illetve az önkormányzati törvényhez és más kapcsolódó jogszabályokhoz kötődik. Ezek esetében a cselekvési tervben, illetve az ukrán fél által jelzett határidők között 2027 szerepel végső határidőként.

Elégséges garanciának tartja-e, ha a vállalások bekerülnek Ukrajna uniós cselekvési tervébe? 

Igen, ezt alapvetően elégséges garanciának tartom, mert innentől a felelősség már az Európai Bizottságé is. A Bizottság 2024-ben maga is megfogalmazta, hogy Ukrajnának teljes körűen biztosítania kell a kisebbségi jogokat. Ez volt az a hetedik pont, amelyet akkor a magyar kormány is különösen fontosnak tartott. Ha most valami kimaradt a vállalások közül, azt ebben a tárgyalási folyamatban még ki lehet egészíteni. A következő lépés az, hogy az ukrán kormány a napokban elfogadja a vonatkozó kormányhatározatot, majd ezt konkrét vállalásként eljuttatja Brüsszelbe.

Ennek következményeként várhatóan megnyílhat Ukrajna számára az első tárgyalási klaszter is. Ez azért fontos, mert ebbe a klaszterbe tartoznak azok a jogállamisági, intézményi és jogharmonizációs kérdések is, amelyekhez a kisebbségi jogi vállalások kapcsolódnak. Ez az első klaszter, amelyet megnyitnak, és várhatóan az utolsó, amelyet majd lezárnak. Vagyis végigkíséri az egész csatlakozási folyamatot. A lezárása azt jelenti majd, hogy a tagjelölt ország jogrendje minden lényeges területen igazodott az Európai Unió elvárásaihoz.

Hogyan látja, a kisebbségi jogok rendezése őszinte szándék Kijev részéről, vagy inkább Brüsszelnek és Budapestnek szóló gesztus?

A kettő nem zárja ki egymást. Egyrészt az elmúlt két évben folyamatosan zajlottak az előkészületek, de Ukrajna eddig nem tudott olyan konkrét eredményt felmutatni, amely valóban elindította volna a csatlakozási folyamat érdemi szakaszát. A kisebbségi jogok rendezése most ennek a folyamatnak lehet az egyik fontos belépési pontja. A szándék láthatóan megvan, és a megfelelő előkészületek is megtörténtek. Most az a kérdés, hogy az Európai Unió következő döntéshozatali fórumain – a miniszteri szintű egyeztetéseken, illetve az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács ülésén – ez hogyan jelenik meg. Az időzítés azért is fontos, mert új soros elnökség kezdődik, tehát Kijiv számára ez hangsúlyos politikai jelzés is lehet.

Ugyanakkor, ha a vállalások bekerülnek az uniós keretbe, onnantól már nemcsak Budapestnek vagy a kárpátaljai magyar közösségnek tett ígéretről van szó. Az Európai Bizottságnak is lesz számonkérési lehetősége. Ilyen már megtörtént, amikor nemrég a cselekvési terv 2025-ös szakaszának végrehajtását ellenőrizte a bizottság. Ez adja a folyamat súlyát: a kisebbségi jogok rendezése az uniós csatlakozási folyamat részévé válik, és nem marad pusztán kétoldalú politikai nyilatkozat. Múlt hétfőn például Kijevben találkoztunk volna Marta Kossal, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosával is, de utazási okok miatt végül nem tudtam részt venni a megbeszélésen.

Nem jelent Kijevnek csalódást, hogy a megállapodás ellenére Magyarország továbbra sem támogatja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását, és a csatlakozási fejezetek 10-15 éven belül várható lezárása után ügydöntő népszavazást tart a kérdésben?

Nem gondolom, hogy ezt Kijevben önmagában csalódásként kellene értelmezni. A „gyorsított uniós csatlakozás” intézménye voltaképpen nem létezik. Sem a koppenhágai kritériumokból, sem általában az uniós szerződésekből nem következik, hogy lenne ilyen külön eljárás. Az viszont nem zárható ki, hogy ha Ukrajna – vagy akár a nyugat-balkáni államok – a vártnál hamarabb teljesítik a feltételeket, akkor rövidülhet a csatlakozási folyamat. Ennek azonban világos kritériumai vannak.

Ami az ügydöntő népszavazást illeti, szerintem itt részben félreértésről van szó. Amikor egy tagjelölt ország teljesíti a feltételeket, és eljut a tényleges tagállami státuszig, akkor a felvételéről a tagállamoknak is dönteniük kell. Ezt minden ország a saját alkotmányos rendje szerint teszi meg. Magyarország esetében is valamennyi akkori tagállamnak jóvá kellett hagynia a csatlakozást. Ha tehát Magyarország a végső döntés előtt népszavazást tartana, az nem a tárgyalási folyamat elejét, hanem annak legvégét érintené.

A magyar miniszterelnök az ukrán-magyar megállapodás bejelentésekor egy Facebook-videóban azt is mondta, három hét alatt sikerült elérniük azt, amit Orbán Viktoréknak tíz év alatt sem sikerült. Közölte azt is, hogy már a napokban kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Kijelenthető, hogy a kárpátaljai magyar közösség szempontjából új korszak kezdődött a magyar-ukrán kapcsolatokban?

Igen, ebből a szempontból valóban új helyzetről beszélhetünk. Az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyar közösség bizonyos értelemben légüres térben volt. A magyarországi választási kampány idején Ukrajnában, hála istennek, úgy döntöttek, hogy nem rajtunk vezetik le a Magyarországgal kapcsolatos feszültségeket. Úgy érzékeltem, Kijevben inkább arra számítottak, hogy Magyar Péter nyeri meg a választást, ezért kivártak, hátradőltek, és nem foglalkoztak érdemben Magyarországgal. Ennek mi „pozitív haszonélvezői” lettünk, mert akár a kampány pofozózsákjaivá is válhattunk volna. Szerencsére ez nem történt meg.

Ha a magyar-ukrán kapcsolatrendszer most valóban egyenesebb pályára áll, akkor a határ menti régió, és benne a kárpátaljai magyar közösség szerepe is felértékelődhet. A megállapodásnak az is jelentősége, hogy nem kizárólag a magyar közösségre vonatkozik, hanem általánosabb kisebbségjogi következményei lehetnek. Éppen az imént olvastam az ukrajnai sajtóban egy szakértői véleményt, amely szerint rendben van, hogy ezt a magyar kormány vívta ki a kárpátaljai magyarok számára, de valójában valamennyi ukrajnai nemzeti kisebbség érdekében járt el. Ezek a jogok tehát a román, a bolgár, a krími tatár, az örmény, a grúz és más kisebbségi közösségeket is érinthetik. Az oktatási, nyelvhasználati, kisebbségi képviseleti és egyéb jogok rendezése általánosabb érvényű lehet.

Kijev felé így mi is bátrabban képviselhetünk olyan ügyeket, amelyek ebben a csomagban már megjelentek. Ilyen például a kétnyelvű bizonyítvány kérdése, amely szerepel a megállapodásban. Ugyanez igaz a kétnyelvű szavazólapokra is: azokban a régiókban, ahol egy kisebbség aránya eléri a 10 százalékot, a helyi választásokon a szavazólapok kétnyelvűek lehetnek.

Várhatók-e változások a magyar-magyar kapcsolatokban? Arra gondolok, hogy az Orbán-kormány éveiben az UMDSZ sokáig azt sérelmezte, hogy Budapest a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) tekinti első számú kárpátaljai partnerének.

Szeretnénk, ha lennének változások. Azt azért látni kell, hogy 2010 és 2026 között mi, az UMDSZ, nem igazán élveztük a magyar kormány jóindulatát vagy együttműködési szándékát. Gyakorlatilag hibernált állapotba voltunk kényszerítve, inkább a tűrt kategóriába tartoztunk. Sok mindenben ez érzékelhető volt. Például tavaly Tusnádfürdőn ugyan nem nevesítettek, de egyértelműen körbeírták a személyemet, mint olyan „álmagyarét”, aki elvette a stratégiai partnerüknek, azaz a KMKSZ-nek járó kisebbségi bizottsági helyet, amire, mivel nem tartották fontosnak, megfelelő szinten nem is pályáztak. De ezt az „álmagyar” címke sok más helyről is visszajött. Néztem is, mint a moziban. Az új magyar kormány részéről viszont elhangzott, hogy mindenkivel megfelelő kommunikációt szeretnének folytatni.

De a kérdés nemcsak az, hogy Budapest kivel tart kapcsolatot, hanem az is, hogy milyen stratégiát követ Kárpátalján. Én azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes lenne újragondolni, hogy hová tartunk, mire van szüksége ma a kárpátaljai magyar közösségnek, és milyen intézményrendszer tartható fenn. A helyzet ugyanis ma egészen más, mint 2020 előtt volt. Jelentős demográfiai válság közepén vagyunk, és ez gyakorlatilag mindenre hatással van. Nincsenek meg ugyanabban a számban az emberek, nincsenek meg a diákok az iskolarendszer fenntartásához, és sok helyen az egyházi élet működtetéséhez sincs már akkora közösségi háttér, mint korábban. Ezért több kérdésre azonnali válaszokat kell adni. Meg kell vizsgálni, mi működik, mi nem, mit kell fenntartani, mit kell átszervezni vagy ésszerűsíteni. Nem lehet már ugyanazt a politikát folytatni, amely egy 150 ezres közösségre volt szabva.

Szép dolog kistafírozott intézményrendszerekben gondolkodni, de minél nagyobb és minél jobban kiépített egy rendszer, annál nehezebb fenntartani is. Ezért mondtuk már a 2010-es években is, hogy Kárpátalján mozaikstratégiára lenne szükség. Minden darab fontos, de minden darabnak csak a maga helyén van valódi szerepe. Ha máshová tesszük, vagy túl nagy lesz oda, vagy elnyomja a többit.

Hogyan fogadta az ukrán közvélemény és az ukrán sajtó a magyarországi kormányváltást, illetve azt, hogy a Tisza-kormány Ukrajna-politikája élesen eltér a Fideszétől?

Ezt érdemes kettéválasztani. Az ukrajnai magyar közvélemény jelentős része még mindig nem érti, és nem is akarja elfogadni az április 12-i választási eredményt, a Fidesz súlyos vereségét. Sokan még mindig keresik ennek az okait. Nagyon sokan kételkednek az ukrán-magyar megállapodásban foglaltak megvalósításában is. Azt mondják, hogy ez ezért nem jó, az azért nem fog működni, ez nem fog bekövetkezni, mert „ismerjük az ukránokat”, és „majd meglátjuk, mit érnek a Tisza-kormány ígéretei. Ha ezek a vállalások valóban megvalósulnak, akkor az már önmagában alátámasztja a megállapodás jelentőségét. A kárpátaljai magyarok jelentős része a magyar közszolgálati televízión szocializálódott, annak a fogyasztója volt. Számára ezért borzasztó trauma mindaz, ami most Magyarországon történt. Sokan éppen azért próbálják tagadni a megállapodás jelentőségét, sőt olykor magát a létét is, mert ez repedéseket okoz azon a képen, amelyben eddig éltek. Olyan ez, mint Dorian Gray képe: hirtelen elkezd öregedni. Ez komoly kognitív disszonanciát okoz.

A másik kérdés az ukrán közvélemény és az ukrán sajtó reakciója. Elkezdtem figyelni, mi jelent meg az ukrán-magyar megállapodásról. Tarasz Kacska miniszterelnök-helyettes és Andrij Szibiha külügyminiszter pozitív megszólalásain kívül az ukrán médiában egyelőre nem nagyon találtam konkrét, részletes ismertetést arról, hogy pontosan miről is szól a megállapodás. Ez részben érthető, mert magukról a tárgyalásokról, arról, hogy pontosan mi hangzott el, továbbra is hírzárlat van. Én sem beszélhetek részletekbe menően mindenről. Az ukrán médiumok többnyire Magyar Péter bejelentését vették át, lefordítva. Az egyszerű ukrán olvasók egy része üdvözli a megállapodást, mások viszont hazafias szlogenekkel reagálnak, mondván, hogy „már megint odaadtunk valamit”. Közben a kommentelők egy másik része azt mondja: ha az Európai Unióba tartunk, és ez ott elvárás, akkor miért ne teljesítenénk?

Szerintem az ukrán félnek a kommunikációban is erősebben kellene jelen lennie. Ha megtörténik a Magyar-Zelenszkij-találkozó, utána valószínűleg világosabban kell majd elmagyarázni az ukrán közvéleménynek, miről szól ez a megállapodás. Ukrajnának is van közszolgálati televíziója, amelyen keresztül a kormány el tudja juttatni az üzeneteit az egyszerű állampolgárokhoz. Diplomáciai szinten ez a folyamat lezajlott, és Európa felé is világosan jelezték. Ukrajnán belül azonban ennek egyelőre alig látni nyomát. Valószínűleg azért is óvatosak, nehogy valaki hirtelen például felgyújtson egy templomajtót, és ezzel megakadályozza a találkozókat vagy a további egyeztetéseket.

Hogyan telnek most, a háború ötödik évében a kárpátaljai hétköznapok? 

Látszólag normálisan telnek a hétköznapok, most például mindenki a kerti munkával foglalkozik. Én falun élek, és naponta látom, hogy a hadkiegészítő központok munkatársai és a rendőrök nyolc-tíz alkalommal is személyautóval járőröznek a mezőn, az utcákon, embereket keresnek, elfognak, betuszkolnak az autókba. Ebből a szempontból eléggé lehangoló a helyzet. Mindenki igyekszik nem feltűnő lenni. Ha az ember végigmegy egy falu főutcáján, előfordulhat, hogy egy egykilométeres szakaszon legfeljebb két emberrel találkozik. Üresek a településeink. A nagyobb városokban ez kevésbé feltűnő, de falun borzasztóan látszik.

Most van a tavaszi munkák ideje, és előfordul, hogy a traktorvezető éjszaka megy szántani vagy vetni, mert akkor talán nem járnak annyira az utakon a rendőrök, és nem viszik be, ha nincsenek rendben a papírjai.

Nekem egyetemi oktatóként van védettségem, és hivatalos meghívó alapján, háromhetes utánajárás után még külföldi kiküldetésbe is el tudok menni. De ha hirtelen kellene valahová utaznom, akkor én sem tudok csak úgy mozdulni. Az igazoltatópontok, a rajtaütésszerű razziák továbbra is a mindennapok részei. Annyi szerencsénk van, hogy tél óta nincsenek áramkorlátozások. Kicsit drágább lett minden, de ettől függetlenül alapvetően minden kapható és a mindennapi élet működik.