Beperelné a TVR-t Nagy Feró

Nagy Feró szerint politikai okokból indult eljárás a Beatrice ellen a kolozsvári koncertjük miatt.

Nagy port kavart Nagy Feróék huszonöt éves dala. Fotó: KMN

Nagy Feró szerint politikai okokból indult eljárás a Beatrice zenekar ellen a kolozsvári koncertjük miatt.

Székelyudvarhelyi koncertjükön nem is játszották be azt a videót, amely miatt múlt kedden, a Kolozsvári Magyar Napokon a román közszolgálati televízió (TVR) irredentának, fasisztának és más hasonlóknak bélyegezte Nagy Ferót és zenekarát, a nagy múltú Beatricét. A tévécsatorna úgy értelmezte, hogy az Utálom az egész XX. századot című daluk pozitív színben tünteti fel Joszif Visszarionovics Sztálint, Adolf Hitlert, illetve az Iszlám Állam terrorszervezetet, a zenekar ellen eljárás is indult.

A Maszol szerint a TVR tudósításában egy olyan részlet is szerepelt egy másik dalukból, amelyet a kolozsvári koncerten elő sem adtak, s ezek alapján revizionistának titulálták a zenekart.

„Akik az eljárást indították, azt sem tudják, miről szól ez a dal" – reagált Nagy Feró a Riposztnak arra, hogy egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, bűncselekménynek minősülnek-e.

Nagy Feró szerint félreértés történt. „A dalunk és a hozzá tartozó képsorok épp arról szólnak, hogy ezek a nagy hatalmú politikai vezetők mennyi rosszat tettek az emberiséggel" – magyarázta. Hozzátette: biztos abban, hogy ez az eljárás nem is ellenük, hanem a Kolozsvári Magyar Napok ellen szól. A Krónikának adott interjújában közölte, be fogják perelni a román televíziót.