Vasas Femina: tovább lőtték magukat a kupában

Idegenben nyertek a lányok, ott vannak a legjobb nyolc között.

vasas kupa

Idegenben nyertek a lányok, ott vannak a legjobb tizenhat között.

Szerdán délután a Marosvásárhelyi Ladies vendégeként a Román Kupa első körében lépett pályára a Székelyudvarhelyi Vasas Femina. A kezdőcsapatban ezúttal Kajtár–Miklós, Feleki, Krall, Bíró, Kecseti, Caldare, Geréd, Dezső és Péter kaptak helyet, a mérkőzésen Dénes Jenő pályára küldte még Menyhártot is.

A vezető gólt már a 10-ik percben megszerezték az udvarhelyi lányok: Krall Tímea talált be a vásárhelyiek kapujába. A háromgólos előnyről Kecseti Hajnal gondoskodott a 35-ik és a 44-ik percben.

Szünet után sem adták alább a Vasas-lányok. Rendre jó támadásokat vezettek, de helyzeteiket nem tudták kihasználni. A következő gólra egészen a 80-ik percig kellett várni. Kecseti szerezte meg mesterhármasát, ezzel hálálva meg edzőjének azt, hogy a kezdőcsapatban kapott helyet.

Négy perc múlva Bíró Enikő berúgta az ötödiket is. A vendáglátóknak a 88-ik percben Soó Emőke révén sikerült megszerezniük a becsületgólt.

Vasárnap bajnoki mérkőzésen találkozik a két együttes, a Székelyudvarhelyi Vasas Femina hazai környezetben fogadja a vásárhelyieket a sétatéri stadionban.

Marosvásárhelyi Ladies–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–5 (0–3)
Gólszerzők: Krall (10.), Kecseti (35., 44., 80.), Bíró (84.), illetve Soó Emőke (88.)