Változik a repülők menetrendje
Téli menetrendre állnak át a Marosvásárhelyről Budapestre induló Wizz Air repülőjáratok.

Téli menetrendre állnak át a Marosvásárhelyről Budapestre induló Wizz Air repülőjáratok.
Téli menetrend szerint fognak járni október 27-től a WizzAir Marosvásárhely – Budapest járatai, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi csütörtöki és vasárnapi járatok pénteken és hétfőn fognak közlekedni – nyilatkozta a Marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér igazgatója, Peti András.
A Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjúból az is kiderült, hogy egyelőre nem terveznek újabb célállomásokat vagy a meglévő járatok gyakoriságának növelését, de tudják, hogy a Marosvásárhely - Bukarest járatra lenne a legnagyobb az érdeklődés.
Peti András elmondta, hogy a nyáron működtetett törökországi charter járat rendkívül népszerű volt, ezért jövőre is tervezik annak a beiktatását, akár hetente több alkalommal is.
Az igazgató állítása szerint a repülőtér bejáratánál egy új körforgalom megépítését tervezik, illetve autóbuszmegállókat is kialakítanak, ami azt jelenti, hogy a távolsági és megyeközi buszokkal is elérhetővé válik a reptér az utasok számára.