Vakon röhögünk saját magunkon

A Bányavaksággal folytatódott a DráMA szerdán este – telt ház ismételten, megnövelték a stúdióteret. Egy újabb darab rólunk.

Az eredetileg stúdiókörülmények között játszott darabot a nagy érdeklődésre való tekintettel kibővített nézőtér előtt játszották a vásárhelyiek. Székely Csaba Bánya-trilógiájának második részét (a Bányavirágot tavaly láthatták az udvarhelyiek) szintén Sebestyén Aba rendezte, két színész, az Iringót alakító Nagy Dorottya és a román rendőrt játszó Bányai Kelemen Barna ebben a darabban is játszik.

Egy giccses falvédőt mintázó képeslap nyílik szét, a térben ismerős a kép: kopott bútorzat, fogasként haszált szarvastrófea, asztal, pálinka. Itt él Ince (Szakács László) leköszönő községi polgármester és testvére, Iringó (Nagy Dorottya) – előbbi szeretné megőrizni bársonyszékét,  viszont komoly kihívója akadt a mélypatrióta Szécsi Izsák (Ördög Miklós Levente) személyében.

Ince rendőrt hív a városból, megérkezik a magyart törve, de beszélő Florin (Bányai Kelemen Barna), hogy "invesztigálja" a település koszos ügyeit, amiben "domnú Székszi" vastagon benne van. Legalábbis a megakulvó és köpönyegforgató Ince szerint, akinek figurája ráhúzható jó néhány valódi székelyföldi "elöljáróra".

Florin egy igazi surmó (nincs rá találóbb kifejezés), aki a helyzetet kihasználva igyekszik lavírozni, felfedve a társaság egyre sötétebb titkait – például azt, hogy Iringó férje annakidején nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lett.

Az előadás egyik legkeményebb része az, amikor Ince és Florin a térből kilépve, cigarettázgatva sorolják a történelmi sérelmeiket. Sokatmondó  a szótlan vacsorajelenet is: pálinkától részegen vacsoráznak ketten, az állítólagosan vegetáriánus Florin köszöni szépen a tányérjába árkerülő kolbászdarabokat. Szakács mimikája egészen elképesztő.

A romantikus Székelyföld-mítoszt porig romboló történetben a figurák, a helyzetek, a szófordulatok is ismerősök is voltak. Harsány kacagás kísérte végig az előadást, pedig a komikus és a nagyon tragikus helyzetek néha másodpercenként váltották egymást. Üzenete az, hogy legalább mi nézzünk szembe önmagunkkal s néha gondolkodjunk el ezeken a dolgokon.

Azon, hogy átkozzuk a románokat, de közben azt tanuljuk meg az ilyen Florin-féle, hegyes félcipős, arrogáns figuráktól, amit leginkább nem kellene (kétszínűség, gerinctelenség, az egymás torkának szökő magyarok közötti lavírozás), illetve azon, hogy a "visszavesszük, ami a miénk vót!"-hozzáállással sem megyünk ma semmire.

Csak ilyen Izsák-féle figurák vagyunk, akinek a hangzatos dumák ellenére az autonómiánál mégis fontosabb a polgármester lányának, Izabellának (Czikó Julianna e.h.) megdugása, illetve a fából származó haszon lenyúlása.

Isszuk a pálinkát reggeltől estig, s csodálkozunk, hogy egy idő után józan ember nem áll szóba velünk, más szemében a szálkát, a miénkben a gerendát nem látjuk. A valóságban lehet, hogy ennyire nem drámai és sztereotipikus a helyzet, de egy drámának az is lehet a szerepe, hogy ezeket felvillantsa előttünk.

Ma este fél héttől az Amalia sóhaja című stúdióelőadást (Bukaresti Act Színház) lehet megnézni – a román nyelvű monodrámát (előadja Cristina Casian) néhány évvel ezelőtt már láthatta az itteni közönség, hatalmas sikere volt.

Nyolctól a helyi társulat Garaczi László: Plazma 2, avagy az Ovibrader című drámáját adja elő – a felolvasó színházi előadást a színház előterében játsszák, ugyanott fél tíztől a szerzővel, Garaczi Lászlóval lesz beszélgetés.

Pénteken délelőtt tizenegy órától kerekasztal-beszélgetést tartanak, ezen olyan szerzők és szakmabeliek vesznek részt, mint Forgách Anddrás, Garaczi László, Székely Csaba, Szűcs Katalin Ágnes, Theo Herghelegiu, Varga Anikó és Victor Scoradet.