Utazás a világ körül – fotópályázat
Utazás a világ körül – fotópályázat. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2011-ben is megrendezi az Utazás a világ körül című fotókiállítást, ahol azoknak a képeknek teremtenek nyilvánosságot, amelyek kirándulás, utazás során készültek.

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége 2011-ben is megrendezi az Utazás a világ körül című fotókiállítást, ahol azoknak a képeknek teremtenek nyilvánosságot, amelyek kirándulás, utazás során készültek.
A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége – együttműködve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal – ismét meghirdeti nemzetközi fotópályázatát Utazás a világ körül címmel. A pályázat célja, hogy az utazás közben szerzett vizuális élményeket minél többen megörökítsék és egy fotókiállítás keretében másoknak is bemutathassák. A nyilvános szerepléssel járó sikerélmény pedig ösztönzést adhat a fényképezőgép tulajdonosoknak arra, hogy a jövőben ne csak privát célra készítsenek utazásaikról emlékképeket, hanem a közönségnek is. Ez az út vezethet el a tudatos képalkotásig, amikor már nem a véletleneken múlik egy-egy jól sikerült felvétel. Exponálás előtt tehát érdemes válaszolni arra, hogy mit, hogyan, mivel és miért örökítünk meg utazásunk során.
A pályázat címét nem kell szó szerint érteni! Nem követelmény a Föld megkerülése ahhoz, hogy valaki sikeresen szerepeljen a tárlaton. Talán elegendő a szomszédos településre kirándulni, vagy saját környezetüket felfedezni, s máris elkészülhet a pályamű. A fotópályázaton bárki részt vehet életkortól, foglalkozástól és lakóhelytől függetlenül. A rendezők kifejezetten biztatják részvételre azokat a turistákat, akik egyéni vagy társas úton jártak a világ bármely országában, vagy éppen idehaza kirándultak, sokat fényképeztek, de még sohasem jutott eszükbe nyilvánosság előtt szerepelni az eredetileg családi fotóalbumokba szánt fényképekkel.A pályázat témája kötetlen. Műemlékfotók, portrék, eseményfotók, tájképek, természet- és állatfotók, városképek, makro-felvételek, hangulatképek, stb. egyaránt beküldhetők, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján készültek. További tudnivalók és nevezési lap a www.mafosz.hu weblapon, a fotópályázatok menüpontban találhatók.