Uszoda és terelőút az államfő-választás tétje?

Szakács-Paál István szerint Udvarhelyen biztosan. De a negatív kommentekről, esélyekről és részvételi arányokról is kérdeztük még a polgármestert.

Míg misén, istentiszteleten voltál, esetleg már az ebédhez készülődsz, városunk polgármestere is az urnák elé járult.

Fotó: TÓTH HUNOR

Ahogy korábban Hargita Megye Tanácsának elnökével, Bíró Barna Botonddal is beszélgettünk a szavazás után, Szakács-Paál Istvánt is elkaptuk néhány kérdés erejéig.

A Facebook-posztjaid alatt nagyon sok a negatív és kritikus komment Crin Antonescut illetően. Mit gondolsz erről?

Van, ahol azért sokkal több van. Igyekeztem úgy felépíteni az érvrendszert, hogy lássák a városlakók, az udvarhelyszéki közönség, hogy miért tartom fontosnak, hogy részt vegyünk ezen a választáson. Ennek megfelelően van egy kritikus hang, van egy kritikus tömeg. Soha nem is ignoráltam őket, nem töröltem kommenteket. Nem baj az, ha másképp is gondolkodnak emberek. Rendben van ez így.

Az udvarhelyiek milyen arányban fognak elmenni szavazni?

A 2024-es esztendőben mind a három alkalommal rekordot rekordra döntöttek a székelyudvarhelyiek. Nagy kérdés, hogy mennyire tudtuk átadni a városlakóknak, hogy igazi tétje van ennek a választásnak. Az államelnök-választást mindenki egy kicsit távolinak érzi, hiszen magyar anyanyelvű államelnöke jelen időszámításban szerintem nem lesz Romániának.

Azt látjuk a 10 órás részvételi adatokból, hogy Udvarhely eléggé le van maradva, máskor is ez volt. A kora reggeli órák nem túl szavazóbarátok – hogy így fogalmazzak – Székelyudvarhely szempontjából, de azt gondolom, hogy be fogjuk hozni ezt a lemaradást. Fontosnak látom, hogy azért tartsuk a szintet, és tényleg érezzék át az emberek, hogy van súlya ennek a választásnak is.

Fognak hallgatni az ajánlásotokra?

Bízom benne, hogy igen. Remélem, hogy nem veszítettük el ilyen szempontból a hitelünket. Szeretném, ha tényleg józan ésszel gondolkodnának, ha előre lemodelleznék, hogy mi történik, ha egyik vagy másik jelöltre szavaznak. Kinek van reális esélye a második fordulóban nyerni, megverni azt a magyarellenes jelöltet, akiről biztosan tudjuk, hogy ott lesz a második fordulóban.

Kiket látsz esélyesnek még itt, Udvarhelyen?

Elmondanám, mert nem szoktam titkolózni, de kampánycsend van, éppen ezért nem nagyon mondhatok jelöltnevet, sajnos.

„Most sem tökéletes az a jelölt, aki mellé felsorakozott a kormánykoalíció” – írod egy Facebook-bejegyzésedben. Milyen szempontból nem tökéletes jelölt Crin Antonescu a közösségünk számára?

Nagyon sok szempontból nem tökéletes jelölt az, akit a kormánypártok támogatnak, hiszen voltak vele viták az elmúlt időszakokban. Nem mindenben értettek egyet a kollégák vele. Amit a legfontosabbnak látok ilyenkor, hogy ezek érzelemből fakadó ellentétek-e. Tehát valakinek zsigeri gyűlölete van adott esetben a magyarság ellen, vagy pedig politikai ellentétek voltak. Azt gondolom, hogy azok az esetek mindig politikai ellentétek voltak.

Jó érzéssel csináltad végig a kampányt?

Azt gondolom, hogy ez munkaköri kötelességem is egyrészt, másrészt pedig tényleg van tétje ennek a választásnak. Városvezetőként, ha tetszik, ha nem, meg kell hozzam azt a döntést, áldozatot – de nem feltétlenül éreztem magam áldozatnak ilyen szempontból –, hogy képviselem azt az ügyet, amit képvisel az a szervezet, amelyik a hátam mögött áll azért, mert én így tudok érdeket érvényesíteni.

Ha az a jelölt nyert, akiben mi megbíztunk, aki mögé beálltunk, akkor én jobb eséllyel tudok elmenni Bukarestbe, és azt mondani: nekünk szükségünk van egy uszodára, egy terelőútra. És azt mondják, hogy: igen, te is toltad a szekeret, te is itt voltál mellettünk, amikor volt ez a kampány, úgyhogy igen, Székelyudvarhely megkapja azt, ami jár. Én egy ilyen pozícióban vagyok, nincsen választásom, ezzel a munkakörrel jár. Egyébként én tényleg komolyan azt gondolom, hogy nehéz idők ezek, és okosan kell dönteni.