Újabb neves magyar dj az Alsó G-ben
Az Európa szerte ismert Chris Lawyer tizennyolc-karikás partit csap majd Udvarhelyen.

Az Európa szerte ismert Chris Lawyer tizennyolc-karikás partit csap majd Udvarhelyen.
A magyarországi minimal és techno zene nagykövete érkezik Székelyudvarhelyre. Chris Lawyer 2007-ben kezdett zenélni, nevét már Európa szerte ismertik, a Beatport 100-as minimal toplistáján 44. helyezett lett, míg a Music FM 50-es toplistáján 12. helyezést ért el eddig a Mezara című számával.
Az is magáért beszél, hogy Right on Time című számát több mint hétmillióan tekintették meg a Youtube-on, de Sultan című zenéje is egymillió feletti kattintást hozott a videómegosztón.
tvUrkvCuiNE
A dj, producer és dalszerző január 21-én zenél az Alsó Gében 22 órától. A bulira csak olyan 18 éven felülieket engednek be, akik rendelkeznek az eseményre érvényes karszalaggal.
Ezekhez az Alsó Gében lehet hozzájutni, előzetes vásárlás esetén 20, a helyszínen 25 lejért, amennyiben marad még belőlük a buli éjszakájáig, hiszen a helyek száma korlátozott. Chris Lawyer előtt és után az udvarhelyi technoduó, a The Technocrats szórakoztatja az egybegyűlteket.