Újabb dzsesszkoncert a G. Caféban
Újabb dzsessz-koncert a G.-ben. Folytatódik a dzsesszkoncertek sorozata a G. Cafféban, szombaton a budapesti Smarton Trio lép fel.

Folytatódik a dzsesszkoncertek sorozata a G. Cafféban, szombaton a budapesti Smarton Trio lép fel.
A zenekar honlapja szerint a tagok (Sütő Márton - gitár, Kovács Zoltán - nagybőgő, G. Szabó Hunor - dob) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomáztak 2004-ben. Az együttes repertoárját Sütő Márton szerzeményei és sajátos feldolgozások alkotják, zenéjük a blues, jazz és rock izgalmas keveréke. A trió 2003 telén alakult, majd tavasszal mutatkozott be a közönségnek - azóta folyamatosan fejlődő műsorral lépnek fel fesztiválokon és budapesti klubokban. 2003 novemberében egy első helyezéssel jutalmazták a trió munkáját a Lipótvárosi Jazzversenyen, első albumuk 2006-ban Még nem tudom címmel jelent meg.

Sütő Márton gitáros-zeneszerző már 2000-ben sikeresen szerepelt akkori triójával: a kis formációknak járó különdíjat nyerte el a Budapesti Ifjúsági Jazzfesztiválon. 2003 óta kreatív alkotó tagja az Egy Kiss Erzsi Zene elnevezésű zenekarnak is.
Kovács Zoltán 2003-ban a Magyar Rádió által megrendezett dzsessz-basszusgitár versenyen harmadik helyezést ért el, a dzsessz-bőgő versenyen pedig közönségdíjas lett. A dzsessz mellett különböző népzenei produkciókban is dolgozik, illetve Szalóki Ági mellett bőgőzik, Bognár Szilvia lemezén pedig hangszerelő-zeneszerzőként is megismerhette a közönség.

G. Szabó Hunor népszerű dobosa a fiatal dzsesszgenerációnak, tagja Borbély Mihály Quartet B-jének és szintén játszik az Egy Kiss Erzsi Zenében, ahol a zeneszerzésben is fontos szerepe van.