Ugyanannyian éltek a kétszázalékos adóátirányítás lehetőségével

Ugyanazokat mutatják a számok, mint tavaly, habár még minden adatot nem dolgoztak fel.

2

Nem nőtt a civil szervezeteket támogatók aránya idén.

Az egyéni vállalkozók, illetve a nem fizetés jellegű jövedelmet megvalósítók 84,14 százaléka adta le a szerdai határidőig az adóbevallását, ez 5530 adóbevallást jelent. Ezt Dimén Hunor-Dénestől tudtuk meg, a közpénzügyi hivatal helyi kirendeltségvezetőjétől.

Ami az adó két százalékának felajánlását illeti, a pénzügyi hivatal adatai szerint idén gyakorlatilag ugyanannyian irányították át adójukat valamely civil szervezetnek, mint tavaly: 2015-ben 15 550 volt ez a szám, míg idén összesen 15527-en. A kirendeltségvezető megjegyezte, hogy minden adatot még teljesen nem dolgoztak fel, néhány űrlapot pedig hibásan töltöttek ki a felajánlók.