Trump oda-oda szúr Putyinnak

Csütörtök este derült ki, hogy megint lesz Trump-Putyin találkozó, ezúttal Budapesten. Nemrég derült ki, hogy ennek volt amerikai oldalról is alapozása és noszogatás. Nyár közepe óta az USA Bidenhez képest jóval bátrabban segítette az ukránokat, és pont ott, ahol az oroszok a legérzékenyebbek. Hogy lesz-e hatása, kiderül – az alaszkai csúcstalálkozóra nem volt, garanciák most sincsenek, csak kérdőjelek.

Papírtigris, papírrepülő

Szeptember végén olyant tett Trump, amit eddig talán soha: papírtigrisnek nevezte Oroszországot, és azt mondta, hogy Ukrajna győzni fog. Ez elég megdöbbentő tőle, ugyanis rendszeresen látható, szó szerint az arcán, hogy Putyin egyenesen lenyűgözi – az alaszkai találkozó elején is ragyogott Putyin mellett, bár a végén már nem. Más diktátorok is lenyűgözik, de Putyin különösen. 

De ügyelni kell, mert az eredeti poszt más olvasatban akár úgy is értelmezhető, hogy az USA kivonja magát a dologból, meg ha nem megy minden jól, akkor az Európa hibája – elsősorban az „európaiak segítségével” győzhet rész. Azt se feledjük, hogy egyelőre fegyvert legfennebb pénzért adtak, de új csomag nem volt, ahogy arra nagyjából számítottunk is.

Mindezek mellett a szimbolika és a szavak mégis nagyon fontosak a maguk nemében, egyrészt ez nagyon sértő az oroszoknak, másrészt meg nagyon bátorító a védőknek. Ha visszaemlékszünk, a nyugat eddig leginkább olyan ízetlen-szagtalan semmitmondó szavakat használt, minthogy addig segítenek „ameddig szükséges”. Kellett egy Trump, hogy a győzelem szó elhangozhasson.

Persze a szavak ingyen vannak, mondani bárki tud. Az a legkevésbé sem segít Ukrajnának, hogy a Trump adminisztráció a beiktatás óta nem adott új támogatást ezen a téren, a Tomahawk-rakéták odaadásának eldöntése indokolatlanul késlekedik, és még a pénzért vett légvédelem is lassan érkezik, ami most ősszel kimondottan fontos lenne, mert ilyenkor lövi a legerőteljesebben az orosz fél az ukrán energiahálózatot. Ezek ellenére Trump kormánya azért odaszúrt Putyinnak.

A Financial Times számolt be róla tizenkettedikén, hogy a most már hónapok óta tartó ukrán támadássorozat az orosz olajfinomítók és olajszektor ellen nem csak úgy önmagában sikeres. 

Az amerikaiak kezdettől fogva adnak az ukránoknak hírszerzési támogatást

(főleg az amerikai technológia a hasznos, a szatellitektől az orosz kommunikáció lehallgatásáig), amit egy hétig maga Trump függesztett fel. De nyár közepe óta intenzívebbé vált ez a segítség. 

Úgy tűnik, amikor július derekán Trump megkérdezte telefonon Zelenszkijt, hogy amerikai rakétákkal elérnék-e Moszkvát, korántsem viccelt, és valóban frusztrálta az orosz fél hajthatatlansága. Ugyan rakétákat nem adott, de az amerikai hírszerzés abban segíti az ukránokat, hogy a nagy hatótávolságú drónokkal olyan magasságot és röppályát válasszanak, amely segít minél jobban elkerülni az amúgy sem túl hatékony orosz légvédelmet. 

Sőt, ezen felül úgy néz ki, hogy még abban is segítenek, hogy milyen célpontok elpusztítását priorizálják az ukránok a minél nagyobb hatás érdekében. 

Jegyezzük meg, ezektől a lépésektől Biden visszahőkölt, nemhogy nem segített az ukránoknak az orosz olaj bombázásában, de még lényeben igyekezett tiltani is azt. Igaz, a Trump kormány ma jóval kisebb olajárakkal néz szembe, mint amik akkoriban voltak, és nagyobb kínálattal is. 

Elnökválasztás ugyan egyhamar nem lesz, de jövő áprilistól kezdődnek a félidős választások – a benzin ára mindig érzékeny kérdés az amerikai választásokon, annak ellenére, hogy az amerikai kormánynak nincs túl sok hatása rá, és a republikánusoknak nagyon vékony a többségük.

Olaj a tűzre

Hogy gyorsan elismételjük: azért nagyon fontos az orosz olajipar állapota, mert ez az orosz államkasszának egy nagyon-nagyon fontos szelete. Míg az olaj és a gáz összesen az orosz bevétel 45 százalékát adta a teljes invázió előtt, az összes olajbevétel a gáznak nagyjából kétszerese körül mozgott. 

A gáz oroszlánrészét Európa vette meg, az orosz LNG (cseppfolyósított földgáz, amihez elég egy hajó, nem kell kiépített vezeték) kapacitás aránylag kicsi – még az utóbbi évek fejlesztéseivel együtt is képtelenség pótolni az európai vevőket. Vezetéket építeni önmagában is drága és időigényes, de ráadásul Szibérián át sem a távolságok, sem a klíma, sem táj miatt nem lenne könnyű – ráadásul Kínával az idén szeptemberi tárgyalások alatt sem sikerült egyezségre jutni az ár kapcsán. 

Ha mondjuk holnap alá is írnák a végleges szerződést, még akkor is kellene közel egy évtized a projekt beüzemeltetéséhez. Így hát az olaj marad, mind a finomított és a nyers formájában, ami a fő bevétel lehet. Jóval könnyebb szállítani, hiszen míg az LNG-hez komoly hűtés és szivattyúrendszer kell meg kiváló szigetelés, addig az olajtanker egy egyszerű és nagyszerű szerkezet, feltöltik olajjal, és mehet is bárhová. 

A dízel és benzin szállítása és tárolása sem sokkal bonyolultabb. Ráadásul a szankciók és korlátozások sem probléma, ha a hajót átírják valami apró szigetország zászlaja alá, a legénység meg amúgy is elég nemzetközi szokott lenni, hamar kerül olyan kapitány aki sosem járt Oroszországban.

Viszont ha a finomítót vagy az olajszivattyú-állomást éri kár, akkor nincs, amivel feltölteni a tankert, mindegy, milyen trükkel kerüli meg a szankciókat. Ha nincs elég olajbevétel, akkor meg a hazai adóknak is muszáj nőniük, és annyival kevesebb pénz jut lőszerre meg toborzásra. 

Bármennyire is tagadja a Kreml, hogy mennyire sikeres az ukrán bombázás, 

a számokban látható a hatás: