Tovább nő a minimálbér

Júliustól még több pénzt teszel zsebre, legalábbis Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint.

minimalber

Júliustól még több pénzt teszel zsebre, legalábbis Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter szerint.

Az új közalkalmazotti bértábla elfogadásakor, júliustól az országos bruttó minimálbér 1750 lejre emelkedik. A kormány jelenleg is dolgozik a közalkalmazottak egységes bértörvényének tervezetén – mondta a miniszternő. A képviselőház elnökeként az ország jobb működésén dolgozó Liviu Dragnea már korábban közölte azt, hogy az új törvény jogszabály már július elsejétől hatályba lépne, így ettől a dátumtól 1450 lejről 1750 lejre emelkedik a minimálbér.

A miniszter ezt megerősítette, s hozzátette, hogy a kormány az előző elképzelésektől eltérő bérpolitikát képzel el a közszférában. Így például leválasztják a különböző járandóságokat a fizetésektől. Emlékeztetett, hogy a járandóságokban részesülő közalkalmazottak nem kaphatnak bérpótlékokat, még a szolgálati időpótlék sem illeti meg őket. Vasilescu szerint így történhet meg, hogy nagyon sok polgármesternek a beosztottjainál – például városházi igazgatóknál – kisebb fizetése van. A tárcavezető elmondta, hogy az új törvény hatályba lépésével a jelenleg 1750 és 4000 lej között kereső közalkalmazottak bére emelkedik majd a legnagyobb mértékben.