Többe kerül az egészségügyi kártya?
Többe kerül az egészségügyi kártya? Egyelőre nem lehet tudni, pontosan mennyibe fog kerülni az egészségügyi kártya.

Egyelőre nem lehet tudni, pontosan mennyibe fog kerülni az egészségügyi kártya.
Minden ezzel kapcsolatos információ, ami a médiában megjelent, csak spekuláció – hívta fel a figyelmet a Hargita Megyei Egészségügyi Biztosítóház elnök-vezérigazgatója, Duda Tihamér Attila.
Korábban Cseke Attila egészségügy-miniszter azt mondta, nagyjából 2 eurós összegre lehet számítani, ám néhány médiaforrás szerint 70 lejt kell kifizetnie majd annak, aki be szeretné szerezni az amúgy kötelező egészségügyi kártyát – írja a manna.ro.
A money.ro gazdasági portál szerint az előállításon kívül más költségek is lesznek, amiket a kártyatulajdonosoknak kell majd állniuk.
Mivel a kártyára olyan információkat is felvezetnek, mint például a tulajdonos vércsoportja, az ennek megállapításához szükséges laboratóriumi vizsgálatot is fizetni kell. A kártyára az is felkerül, hogy tulajdonosa jóváhagyja-e szerveinek halála utáni felhasználását. Erről közjegyző előtt kellene nyilatkoznia, ami körülbelül 40 lejes kiadást jelent.
Duda Tihamér Attila elmondta, a kártyákra vonatkozó jogszabály alkalmazási módszerét még nem kapta meg a biztosító, tehát nem lehet tudni, hogy pontosan mennyibe kerül az úgynevezett elektromos azonosító.Amit viszont biztosan lehet tudni, hogy az egészségügyi biztosító bocsátja majd ki a kártyákat, a rá kerülő adatokat pedig a családorvosok szolgáltatják.