Több erdélyi városban tüntettek a magyar iskolákért

Veszélyben érzik az erdélyi magyar nyelvű iskolák sorsát, közös petíciót indítottak a történelmi egyházak.

unirea

Veszélyben érzik az erdélyi magyar nyelvű iskolák sorsát, közös petíciót indítottak a történelmi egyházak.

Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Szatmárnémetiben is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.

Törvénytelennek vélt iskolaalapítás

A tiltakozó akcióra azért került sor, mert a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt eljárást indított Tamási Zsolt-József iskolaigazgató és Stefan Somesan főtanfelügyelő ellen.

Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.

A DNA november 4.-i közleménye szerint Stefan Somesant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt-József igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítják.

Közös petícióval tiltakoznak

Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, hogy Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került.

„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják" – áll a petícióban.

Az egyházak petíciója szerint véget kell vetni a közösség megfélemlítésének, a szerzett jogok bírósági és közigazgatási eszközökkel történő csorbításának, megvonásának.

Az egyházak az oktatásban tapasztalt jogcsorbítás mellett a nyelv- és a szimbólumhasználat szabadságát sértő intézkedések ellen is szót emeltek.

„Azt kérjük minden felelős intézménytől, az ország kormányától és államelnökétől, hogy szavatolja a kisebbségek jogainak feltétlen tiszteletben tartását, közösségünk biztonságát, gyermekeink jövőjét!" – áll az erdélyi magyar történelmi egyházak közös petíciójában.

Továbbra is szükség van az érdekvédelemre

A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték, a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben.

Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.

Könyveket adományoztak

A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, melynek minden szakasza azzal a felszólítással végződik: Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!

A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig – a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően – a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.