Telefonkábelt loptak, majd futottak
Telefonkábelt loptak, majd futottak. Három Maros megyeit kaptak el a rendőrök, akik 300 méter telefonhuzallal akarták megrövidíteni a szolgáltatót.

Három Maros megyeit kaptak el a rendőrök, akik 300 méter telefonhuzallal akarták megrövidíteni a szolgáltatót.
Március 9-én a székelyandrásfalvi rendőrök ellenőrzés közben állítottak meg egy személygépkocsit három emberrel az utastérben. Amint az autó félreállt a három utas a közeli mező irányába szaladt el.Az utánuk eredő rendőröknek sikerült kézre keríteni a 30 éves C.I. segesvári lakost. Az ellenőrzés során kiderült, hogy azért futottak el, mert 300 méter telefonkábelt loptak az andrásfalvi határban. C.I. tettestársai, a szintén segesvári 23 éves B.J. és a 32 éves L.A. azóta nem kerültek elő. Ellenük minősített lopás vádjával indult eljárás.