Tanácsosjelöltek a Mokka Pódiumon

A Mokka Pódium nevű helyi közéleti beszélgetés csütörtöki vendégei négy önkormányzati tanácsosjelölt lesz.

szines

A Mokka Pódium nevű helyi közéleti beszélgetés csütörtöki délutáni vendége négy önkormányzati tanácsosjelölt lesz.

Hatodik alkalommal jelentkezik a Mokka Pódium elnevezésű közéleti beszélgetés, csütörtökön, május 10-én 15 órától négy önkormányzati képviselőjelölttel beszélget portálunk munkatársa, Katona Zoltán.

Az RMDSZ az újbóli megkeresés ellenére továbbra is elzárkózik (okként azt nevezik meg, hogy a beszélgetés egy olyan épületben történik, amit Szász Jenő egykori polgármester sajátított el a várostól), a beszélgetésen az egyeztetések után jelen lesz a pártok részéről Jakab Attila (EMNP), Mike Levente (MPP), Udrescu Gheorghe (PSD), illetve Lukács László független tanácsosjelölt.

A beszélgetésen bárki részt vehet, a meghívottaknak mind a helyszínen, mind pedig a szerkesztoseg@uh.ro e-mail-címen lehet kérdéseket feltenni Székelyudvarhely és Hargita megye közéletével kapcsolatosan.

A Mokka Pódiumot a kávézó üzemeltetője, Szabó Zoltán (Kobra) találta ki – mivel választási év van, sok-sok csatározásnak nézünk elébe, s egy nyilvános közéleti vitafórum alkalmas lenne arra, hogy az érdeklődők kibeszéljék magukat, Székelyudvarhely heti történéseire reagáljanak.