Sport
Tamás Csaba ismét Vágta-nyertes, női nyertesek a kishuszárok és góbék
Tizenharmadik alkalommal is Székely Vágta.
Sport
Tizenharmadik alkalommal is Székely Vágta.
Sport
Öt év után ült vissza a nemzetközi női kézilabdázás trónjára a győri csapat, amely zömének ez az első sikere volt.
Sport
A négyesdöntő lehető legmagyarabb fináléja jött össze Budapesten.
Sport
Elakadt a lélegzet egy pillanatra az MVM Dome-ban, óriási végjátékban jutott döntőbe a magyar együttes.
Sport
Az udvarhelyi szövetségi elnökkel esélyeket is latolgattunk az előttünk álló kézilabda négyesdöntőjére.
Sport
Rögtön az első éremosztó számban az elődöntőig menetelt a György István által is vezetett román válogatott.
Sport
Hazatér az SZKC volt csapatkapitánya és ősszel újra udvarhelyi mezt ölt magára.
Sport
Elviszünk Bukarestbe, a bajnoki díjátadóra – keresett meg a Vasas Femina elnöke. Akkor még nem sejtettem, hogy a szünetben az öltözőben kötök ki.
Sport
Hiába csappant egyharmadára futsalosaink száma a magyar élvonalban, itt is a gyógyír.
Sport
László Zsolt csapatmenedzser szerint sokkal többre volt hivatott az SZFC idei kerete, mint ami kisült belőle.
Sport
A Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az UEFA végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében.
Sport
Nem remegett meg a kezük, akkor sem, amikor az igazán indokolt lett volna: a VSK Székelyudvarhely a 2023–2024-es idény bajnoka.