Sport
Előbb Európa, majd a Steaua jön
Zsúfolt programja lesz az udvarhelyi asztaliteniszezőknek.
Sport
Zsúfolt programja lesz az udvarhelyi asztaliteniszezőknek.
Sport
Műtét és legalább egy féléves rehabilitáció vár a Szejke SK első számú irányítójára, Pál Szilárdra, így Fekete Róbertnek kell majd előrelépnie.
Sport
Két érem és két egyéni csúcs Nagy Elemér mérlege Bukarestben.
Sport
Három nap, három meccs, három győzelem – így teljesítettek hazai pályán az udvarhelyi kézilabdások.
Sport
A mérkőzések zártkapusak lesznek, a szövetség honlapján azonban meg lehet őket nézni, az udvarhelyiek meccseit a Kalaposban is vetítik.
Sport
Azt tartják róla, hogy megtörheti a kínaiak egyeduralmát. A 25 éves asztaliteniszező ehhez méri álmait is: olimpiai érmet szeretne.
Sport
Szép mérkőzéseket játszottak az udvarhelyi teremfocisok, de csak tapasztalatból szereztek sokat.
Sport
Idén még nem sikerült legyőzni a Steauát, a bajnoki esélyek megmaradásáért most erre lenne szükség.
Sport
Az udvarhelyiek pedig már az első két játéknapon teljesítették a kitűzött céljukat.
Sport
Rögtön a címvédővel kezdenek. De előtte a válogatott játékát is megnézhetjük.
Sport
Udvarhelyen ütögethet Európa egyik legjobb asztaliteniszezőnője, Szőcs Bernadette is, a Szuperliga második fordulóján.
Sport
Ennek köszönhetően a dobogó legfelső fokáról várhatja a folytatást.