Sport
Erre készülnek asztaliteniszezőink
A román bajnokságban kell ledolgozniuk a hátrányt és továbbjutniuk, májusban pedig ismét Európa következik.
Sport
A román bajnokságban kell ledolgozniuk a hátrányt és továbbjutniuk, májusban pedig ismét Európa következik.
Sport
Alig térnek vissza válogatottjai, máris Galacra utaznak a román kupa négyesdöntőjére, és 2-3 nappal ezután már Buzăuban kell helytállniuk.
Sport
Udvarhelyt skandáló, talpon álló közönség, kemény, test-test elleni küzdelem és bajtársiasság – atyaég, micsoda meccs volt.
Sport
Az FK még nem játszotta le utolsó bajnokiját, sok minden történt a házuk táján.
Sport
A tisztes helytállás volt a cél, ehhez képest sikerült megszerezni a vezetést, majd tartani a lépéselőnyt egészen az első félidő közepéig.
Sport
A brassóiak agresszív játékának köszönhetően az udvarhelyiek két alkalommal is a 20-25 méterről végezhettek el szabadrúgást, a második meg is hozta az SzFC vezetését.
Sport
Az első helyről vág neki pénteken a tavasznak a Székelyudvarhelyi FC, amely több változáson esett át a téli szünetben.
Sport
Az udvarhelyiek egy korábbi játékosa is visszatért, és újra gólt lőtt a csarnokban.
Sport
Egy bajnoki címmel és egy ezüsttel tért haza Bukarestből a székelyszentkirályi iskola testnevelés tanára.
Sport
A teqballosainkat és néhány focistánkat Budapesten díjazták, a futsalcsapat Buzăuban lőtte a legjobb négy közé magát a kupában.
Sport
A mérkőzés elején mindkét csapat keresgélte az ősszel lerakott játékát, és sajnos nem a Vasasnak sikerült előbb megtalálnia.
Sport
Lerohanták az eddig veretlen Resicát, leginkább az átlövő-játékunk volt domináns, Ferenczi és Tăuțean megállíthatatlanok voltak.