Itthon
Az orruk elől lopták el a pénzt meg a telefont
Egyiknek a pénzét, másiknak a telefonját. Megkerültek a tolvajok.
Itthon
Egyiknek a pénzét, másiknak a telefonját. Megkerültek a tolvajok.
Itthon
Néhány kilométerre pedig úgy elütöttek egy nőt, hogy észre sem vették.
Itthon
Füstbomba, hideg, szandálzokni – így jártak le az első nap bemutatkozói. Szavazhatsz a kedvencedre!
Itthon
Nyomban le is kapcsolták a rendőrök, mielőtt kárt okozott volna.
Itthon
Nagyszüleit Auschwitzba hurcolták, édesapja partizánhősként tért haza, ő pedig az utolsók közt maradt Székelyudvarhelyen a több száz fős zsidó közösségből, amelyre lassan már csak a temető emlékeztet.
Itthon
Naponta akcióznak, vasárnap tiltakoznak román emlékmű felavatása ellen az osztrák-magyar katonai temetőben.
Itthon
Az eső sem szegte a többszáz diák kedvét. Felvonultak a diáknapozók.
Itthon
Kiönt-e a Nagy-Küküllő?
Itthon
A hivatal műszaki osztálya tartja indokoltnak.
Itthon
És a vonat is útban volt.
Itthon
Élménytúrával avatják fel a családi bicikliutakat.
Itthon
És ez csak egy része az új hatáskörnek, amivel felruházta az önkormányzat. Felszámolnák a szabálytalan építkezéseket.