Itthon
Nem minden településen tanulhatnak élőben
Egy udvarhelyszéki települést is érint a sárga forgatókönyv szerinti vegyes oktatás bevezetése.
Itthon
Egy udvarhelyszéki települést is érint a sárga forgatókönyv szerinti vegyes oktatás bevezetése.
Itthon
Azt hitték, a medve játék. Bűnügyi nyomozás indul ellenük.
Itthon
De így is kicsivel magasabb, mint a megyei, ami az országban a legalacsonyabbak közé tartozik.
Itthon
A veszélyt elhárították, már csak a gondolat lóg a levegőben, hogyan kerülhettek oda.
Itthon
Meggyúlt egy ház, és tulajdonosát sem sikerült megmenteni.
Itthon
Ebben a rendelőben fogadják a sürgős eseteket.
Itthon
A tízéves állat február 10-én, múlt szerdán tragikus hirtelenséggel pusztult el.
Itthon
93%-os a gyógyultsági arány az országban, a megyében is jóval több az utóbbi napon meggyógyultak száma, mint az új fertőzötteké.
Itthon
Azt mondják, a lusta emberek viszik előre a világot. Itt egy újabb nagyszerű ötlet.
Itthon
Négyen megsérültek, ketten az autóban ragadtak. Közeli kép is készült a helyszínről.
Itthon
Látszólag ok nélkül, de a nyomozás még tart.
Itthon
Századikat tölti. Szerzője síremlékénél lesz a gyülekező.