Itthon
Napról napra nő a város fertőzöttségi mutatója
Bár lassabb ütemben, mint eddig.
Itthon
Bár lassabb ütemben, mint eddig.
Itthon
Az RMKT szerint a Refi tanára sokat tett a közgazdasági és üzleti tudományok erdélyi szakembereinek utánpótlásneveléséért.
Itthon
A vízvezetékeket fogják szerelni.
Itthon
A zárt térben tartott koncertekre előzetesen kell regisztrálni.
Itthon
A város fertőzöttségi mutatója még mindig növekvőben.
Itthon
Valószínűleg nem fulladás okozta a halálát.
Itthon
Megnőtt az oltóközpontok népszerűsége, az első oltás egyre kelendőbb Székelyudvarhelyen. És nem csak.
Itthon
A hozzászólók szerint több székelyudvarhelyi utasa is volt a kisbusznak, mely kedden ütközött, egyelőre egy személyről tudjuk biztosan.
Itthon
„És mégis elsősorban lelkésznek kell lennie, mert ezt választottuk életünk hivatásának és ezt várja tőlünk a nép".
Itthon
A sajtóban megjelent cikkek hatására vizsgálódott a környezetvédelmi őrség.
Itthon
Pályázatot nyert a Zetevar-Tours, a kivitelezés befejezéséről szóló sajtóközlemény kattintás után olvasható.
Itthon
A város fertőzöttségi mutatója pedig meghaladta a hatot.