Táblában a NET

nokia-n800

A Nokia internettábla készülékei sosem hozták meg a gyártónak azt a sikert, amit elvártak volna a teljesen új termékcsaládtól.

A Nokia az N800, az N810 és az N810 WiMAX bukása után még mindig nem adja fel a reményt, hogy az internettáblái felvehetik a versenyt a MID-ekkel, az UMPC-kel és a notebookokkal. Így az eddig használt Maemo nevű platformot átalakítják, megújtják. A fejlesztők számára már elérhető a Maemo 5 SDK beta változata, amely jóval többet tud a mostani verziószámú rendszernél.

nokia-n800

Az újítások között szerepel a HSPA-támogatás, az új verziójú, nyílt forráskódú Modest email kliens, a nagy felbontású kamerák támogatása, de az OMAP-processzorok sem okoznak majd gondot az új platformnak. Emellett jó tudni, hogy az új rendszer a mostanában divatos gyorsulásérzékelőt is, valamint a főképernyős widgeteket is kezeli. Az N800- és N810- tulajdonosok számára rossz hír azonban, hogy a Maemo 5 nem fut majd készülékükö n, a rendszert a következő generációs internettáblákba szánja a Nokia.