Szót emelhetsz a jobb áramellátásért
Ma délutánig még alá lehet írni az UKKSZ és az udvarhelyi polgármesteri hivatal Electricának címzett petícióját.

Ma délutánig még alá lehet írni az UKKSZ és az udvarhelyi polgármesteri hivatal Electricának címzett petícióját.
Megelégelve az egyre gyakoribbá váló áramkimaradásokat és az emiatt keletkező veszteségeket, a helyi vállalkozók nyílt levelet fogalmaztak meg az Electrica Rt. villamossági vállalatnak, amelyben az udvarhelyszéki szolgáltatás ellenőrzését és mihamarabbi normalizásását kérik.
A nyílt levélhez nyomatékosításként fűzik az ügyet támogatók aláírását. Az interneten elindított petíciót augusztus 16. óta ötvenen írták alá – tudtuk meg Györgyei-Szabó Magdolnától, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének illetékesétől.
A levelet még ma délután hat óráig lehet aláírni – emlékeztetett, hozzáfűzve, bizonyára még sokan egyetértenek azzal, hogy szükséges és fontos ügyről van szó. Ezt támasztja alá a tény, hogy a kezdeményezés mellé állt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal, illetve a megye vezetői is. A petíció itt írható alá.
Időzített bomba az áramhálózat?
A petíció felhívásában a vállalkozók szövetsége részletezi, hogy Székelyudvarhelyen több mint 2000 cég van bejegyezve, amelyek Hargita megye GDP-jének felét termelik ki. Ezek biztonságos, kiszámítható működtetését az évek óta fennálló és mindennapos áramkimaradások, ingadozások jelentősen megnehezítik, komoly anyagi károkat okozva a termelésben és szolgáltatásokban.
„A város áramhálózata rettenetesen elavult, ezért már képtelen kiszolgálni a lakossági és gazdasági igényeket, bármelyik pillanatban összeomolhat a rendszer” – írja az UKKSZ, arra kérve a szolgáltatót, hogy a 2017-es költségvetési és beruházási tervébe foglalja bele Székelyudvarhely és Udvarhelyszék elektromos hálózatának felújítását.