Szigorítják a törpe-vízierőművek létesítését
Heuréka! Rájöttek, hogy tönkretehetik a környezetet.

Heuréka! Rájöttek, hogy tönkretehetik a környezetet.
Többé nem fogják jóváhagyni törpe-vízierőművek építését olyan helyeken, ahol azok tönkreteszik a növény- és állatvilágot – közölte szerdán Ioan Deneş vízügyi és erdőgazdálkozási miniszter a Szeben megyei Felsőporumbákon (Porumbacu de Sus).
Jelenleg működnek olyan törpe-vízierőművek, amelyek tönkretették a környezetet, ugyanakkor hangsúlyozta: a meglévőket nem lehet felszámolni, de a jövőben nem adnak engedélyt ilyen erőművek építésére – mondta.
A miniszter azt is elismerte, hogy egyes törpe-vízierőművek közeléből teljesen eltűntek bizonyos halfajták, például a pisztrángok. A legnagyobb veszélyt a hegyi patakokon épített erőművek jelentik, ahol viszonylag kicsi a vízhozam.
Ioan Deneş közölte: szakértői csoport dolgozik a törpe-vízierőművekre vonatkozó törvény módosításán, amely szigorítani fogja a környezetvédelmi szabályokat.
Mint ismeretes, Udvarhely közelében a Homoród mentén próbáltak ilyen vízierőművet létesíteni, de a lakossági ellenállást pereskedés követte és végül érvénytelenítették az építkezési engedélyt. Itt olvashatsz többet az ügyről.