Szétesett egy Dacia a szél miatt
Szétesett egy Dacia a szél miatt. Az erős szél miatt menet közben egész egyszerűen darabjaira hullott egy papucs Dacia a DN1-es országúton, három személyt kórházba kellett szállítani.

Az erős szél miatt menet közben egész egyszerűen darabjaira hullott egy "papucs" Dacia a DN1-es országúton, három személyt kórházba kellett szállítani.
Két kilométerre Szebentől az autó rakterét borító tetőszerkezet a széllökések miatt leszakadt, és röptében megsebzett egy, az út szélén gyalogosan közlekedő nőt. A meglepett sofőr elvesztette uralmát a kocsi fölött, és a szembejövő sávra hajtott, ahol nekiment egy másik személygépkocsinak és egy teherautónak. Az ütközés miatt a teherautó az út széli árokban kötött ki – írja a manna.ro.

A balesetben három személy megsérült. A gyalogosan közlekedő nő megúszta néhány karcolással, a Dacia vezetője ellenben a fején és mellkasán súlyos zúzódásokat szenvedett. A teherautó sofőrje, egy 39 éves magyar állampolgár, néhány csonttöréssel került ki a balesetből. A legszerencsésebb a másik személyautó vezetője volt, akinek nem történt különösebb baja, igaz, három hónapja vásárolt gépkocsija totálkáros lett.