Szentivánéji álomra hív a színház

Felnőtt a rendező és a Tomcsa Sándor Színház társulata Shakespeare Szentivánéji álmához? A csütörtöki bemutatón kiderül.

Helyi és meghívott színészeket láthat a közönség Shakespeare darabjában. Fotók: Balázs Attila

Felnőtt a rendező és a Tomcsa Sándor Színház társulata Shakespeare Szentivánéji álmához? A csütörtöki bemutatón kiderül.

William Shakespeare fantáziavilágába kalauzol a Tomcsa Sándor Színház legújabb produkciója: a valóságtól leginkább elrugaszkodott, mesés darabban a társulat minden mozogni tudó tagja szerepel, sőt, a szereplőgárda más városok színművészeivel és gyerekekkel is kiegészül.

A Szentivánéji álom rendezője Zakariás Zalán, az ő nevéhez fűződik az évad első darabja, a Roberto Zucco színre vitele is. A fiatal rendező részvételével tartottak sajtótájékoztatót kedden a színház vezetői.

Most értek meg Shakespeare-re

Rövid, de intenzív, kísérletezésekkel teli próbaidőszak előzte meg a Szentivánéji álom megszületését. A székelyudvarhelyi színtársulat eljutott egy olyan szintre, amikor már nagy, testes szövegek kellenek a további fejlődéshez, éréshez – fogalmazott Csurulya Csongor művészeti vezető, aki szerint Shakespeare darabjai tökéletesek erre a célra.

A legnagyobb drámaíró egyik legjátszottabb darabjára esett a választás, a rendezőnek ez az első komolyabb találkozása Shakespeare műveivel. Zakariás Zalán most látta elérkezettnek a pillanatot arra, hogy megbirkózzon egy ilyen kihívással, eddig nem érezte eléggé felkészültnek, tapasztaltnak magát Shakespeare drámáihoz.

SzentivanejiAlom BalazsAttila

A sajtótájékoztatón elmondta, mindig is úgy gondolta, hogy az első dráma, amit tőle rendez, a Szentivánéji álom kell, hogy legyen, mivel az a szerző legszemélyesebb, leginkább a fantázián alapuló alkotása. A szándék jó fogadtatásra talált a székelyudvarhelyi társulat körében: a rendelkezésükre álló rövid idő alatt mindenben igyekeztek együttműködni, „minden hülyeségben" benne voltak, amit a rendező a próbák alatt kitalált. Kölcsönös bizalommal, egymást folyamatos kihívások elé állítva vitték feljebb és feljebb a színvonalat – a végeredmény pedig egy olyan vígjáték, amely túlmutat műfaji sajátosságain, és minden nézőtípus számára többletet nyújt.

Zakariás úgy érzi, a darab hátteréről, üzenetéről (a különféle erőkről, energiákról, amelyek befolyásolják az emberek életét, a transzcendenciáról) külön előadást lehetne tartani.

Színészgyerekek a színpadon

A Szent Iván-éj az év legrövidebb éjszakája, a nyári napforduló éjjele. Misztikus időszak ez, a hiedelmek szerint varázslatos lények lepik el ilyenkor a világot. A mű Athénban és egy közeli erdőben játszódik, ahol a királyi pár, tündérek, polgári ifjú szerelmesek és athéni kézművesek keverednek össze egy bolondos éjszaka játékos bonyodalmaiban.

Shakespeare darabja sokszereplős, ezért a teljes társulaton kívül még négy vendégművészt kellett beszervezni: Dávid Péter, Kozma Attila és Mihály Szilárd színészek, illetve Sinka Ignác nem ismeretlenek a székelyudvarhelyi közönség előtt. Rajtuk kívül Szűcs-Olcsváry Gellért fia, Zete és Zakariás Zalán kisfia, Benedek is feltűnik a színpadon. A díszletért, jelmezért Csiki Csaba felel, akinek munkáját már a Fekete tej című darabban is láthatta a közönség.

SzentivanejiAlom BalazsAttila2

Zakariás különös elismeréssel beszélt a pukkokat alakító csapatról (Szűcs-Olcsváry Gellért, Márton Réka, Pál-Varga Márta, P. Fincziski Andrea, László Kata, Zakariás Benedek), akiknek a jelmezük miatt nem látható az arcuk a darabban. „Ha a színésznek eltakarod az arcát, hiányérzete van a színpadon" – fogalmazott. Úgy véli, egy ilyen szerep megformálása csakis különleges szakmai alázat és önfeláldozás árán lehetséges.

A színház vezetősége szerint a mostanában főként kortárs darabokat játszó társulat számára szó szerint is átváltozás lesz a klasszikus vígjáték. Aki kíváncsi a végeredményre, október 6-án, csütörtökön este hét órakor a bemutatón vagy 7-én, pénteken este Nyirő József felnőttbérlettel tekintheti meg a darabot. A bérletes előadásokra a fennmaradó helyek függvényében jegyek is válthatók, a színház elérhetőségein.