Székely-magyar nemzetmentő szabadegyetem – előadás

Székely-magyar nemzetmentő szabadegyetem – előadás. Együtt a magyar nemzet túléléséért címmel a Református templomban (Varga Katalin utca 3 szám) tart előadást Posta Imre.

Bedohazi

Együtt a magyar nemzet túléléséért címmel a Református templomban (Varga Katalin utca 3 szám) tart előadást Posta Imre.

Február 20-án az a Posta Imre érkezik városunkba, aki vezetői érdekcsoportokat hitelesen leleplező tiltott könyveivel került Magyarországon a köztudatba, olyan tényeket ír le és mond ki, melyeket más nem mer!

Posta Imre lebilincselően érdekes, kész tényekkel alátámasztott, kényes témákat feszegető előadást tart ismét Székelyudvarhelyen. Olyan témákkal, melyeket a médiában, tv-ben, rádiókban mind a mai napig elhallgatnak előlünk, magyarok elől!

Erdélyben és Magyarországon az élet napról napra nehezebb, egyre többen maradnak lakás és állás nélkül, kényszerülnek külföldre, egyre kevesebben tudják fizetni a számlákat. Miközben a kormányok ígérnek, a változás nem jön el. Bábok ülnek a román és magyar kormány élén? A „nemzeti érzelműek" valóban a nemzetért dolgoznak vagy a nemzet ellen?

Az előadásból többek között a további kérdésekre is válaszokat kapunk:
Kiknek az érdeke a megtévesztés és a manipuláció, az erkölcsi lezüllesztés? Kinek az érdeke az országok, magánszemélyek eladósítása és a gazdaság destabilizálása? Vajon lejárató kampány folyik a világban a vallások ellen? Vajon miért van ilyen nehéz helyzetben a mezőgazdaság? És miért olyan fontos most az összetartozás erősítése?Az előadás 17 órától kezdődik, részvétel díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!