Sok baleset volt az elmúlt héten

Nyolc közlekedési balesetben heten sérültek meg, két vasúti baleset is volt, egy motoros életét vesztette.

mento

Nyolc közlekedési balesetben heten sérültek meg, két vasúti baleset is volt, egy motoros életét vesztette.

A Hargita Megyei Mentőszolgálat múlt heti statisztikája szerint agyvérzéssel húsz embert, hármat pedig szívinfarktussal vitt el a mentő, más szívproblémával pedig húsz beteget vittek kórházba. Május 20 és 27 között 19 szülő nőt is mentő vitt kórházba, tizenhárman töréssel kerültek a mentősök kezei alá. Tíz testi sértés volt, magas lázzal 31-en kerültek kórházba.

Összesen nyolc közlekedési baleset történt, hét sérültet vitt el különböző helyszínekről a mentőautó. Az egyik baleset végzetes volt, Gyergyóban egy 21 éves motorkerékpáros életét vesztette. Csobányoson halálos munkabaleset történt, kivágott fa dőlt rá egy munkásra, aki a helyszínen meghalt. Két gyalogost gázolt a vonat, Vaslábon és Gyergyószentmiklóson, egyikük sem halt meg, utóbbi súlyosabb sérüléseket szenvedett.

Asztmás krízissel két személy, pillanatnyi elmezavarral pedig összesen tizennégy személy került a mentősök keze alá. Tízen rángógörccsel kerültek mentőbe, huszonhármat pedig légzéselégtelenség miatt. Kilenc allergiás reakciót is regisztráltak, illetve három égési sérülést.

A csíksomlyói búcsún 55 alkalommal kellett mentőst hívni a helyszínre, a leggyakoribb okok a magas vérnyomás (11 eset), valamilyen szívbetegség (8), illetve ájulás (5) és végtagtörések (4) voltak.