Siklóernyők szállnak fel a fenyédi Lázról

A hét végén nézd az eget: mozgást fogsz látni rajta. Sőt, ki is próbálhatod.

alt

A hét végén nézd az eget: mozgást fogsz látni rajta. Sőt, ki is próbálhatod.

A székelyudvarhelyi Aviators Sport Klub nemzetközi siklóernyős célra szálló versenyt rendez, légi parádéval egybekötve, Székelyudvarhely mellett, Fenyéd község határában, a fenyédi Lázon 2016 július 22. és 24. Között. Az AirFEST Open 2016-on a szervezők színes programmal várják a látogatókat egész Udvarhelyszékről: lesz utasreptetés hőlégballonnal, siklóernyővel, motoros siklóernyővel, lesz repülő és helikopter modell bemutató, ejtőernyős ugrások, valamint távrepülő verseny.

A rendezvény legfontosabb szakasza a Nemzetközi Repülőszövetség valamint a Román Repülőszövetség által akkreditált nemzetközi siklóernyős célra szálló verseny, amelyen a jelenlegi világbajnok is részt vesz a bolgár, szerb, magyar, szlovén, osztrák és hazai versenyzők mellett. Ez a verseny a Románia Kupa futama is lesz egyben.

Mivel a rendezvénynek majális jellege is van, ezért többszáz látogatóra számítanak, akiket székely pityókatokánnyal, másnap pedig babgulyással várnak.