Sejtelmek, ha zengenek

Zavarba hoz Căbuz Annamária kiállítása. Mintha „a nőket nem lehet megérteni”-re erősítene rá. Nem állítjuk, mert nem tudjuk,. Mit sem Sejtése(in)k vannak.

cabuz-6862

Zavarba hoz Căbuz Annamária kiállítása. Mintha ráerősítene a nőket nem lehet megérteni mondásra. Nem állítjuk, mert nem tudjuk.Mit sem Sejtése(in)k vannak.

A költői sorokat parafrazálva jutottak eszünkbe ezek a gondolatok, amikor elmerültünk a Haáz Rezső Múzeum Képtárának legfrissebb látnivalójában, amelyet ezúttal a fiatal marosvásárhelyi képzőművésznek, Căbuz Annamária Sejtések című kiállításának köszönhet az udvarhelyi nagyközönség.

Nagy közönsége a március 6-i kiállítás megnyitójának nem volt, ezért, mint annyiszor már, konstatáltuk: annak valószínűsége, hogy tömegverekedés törjön ki városunkban egy képzőművészeti tárlat megnyitóján, körülbelül annyi, mint, hogy holnap lávát öklendezzen a Hargita.

Főként helyi művészekből álló közönséget köszöntött Miklós Zoltán múzeumigazgató és a Sejtések című tárlatot, valamint az alkotót méltató Veres Péter muzeológus.

Megérzések inkább, mint konkrétumok hangzottak el a kiállított festmények kapcsán - ez passzolt az absztrakt hangulatokat, érzéseket, de semmiféle konkrét idomot, formát nem villantó festményekhez.

cabuz-6866

A Căbuz-i sejtelmes világban Veres „konstruktivizmusra, fauvizmusra utaló jeleket" fedezett fel. A vásznon hagyott lendületes ecsetkezelésben, színhasználatban mi inkább a Pollock-i gesztusfestészet, az abból kinőtt absztrakt expresszionizmus jegyeit érzékeltük.

Ez is sejtés csupán, mert - ahogy azt a művész nagyon finom és nagyon nőies fifikával sugallja - a látványt inkább érezni, mintsem izmusokba kell gyömöszölni. Elég, ha elcsípünk egy vibráló színfoltot, odavonzza a tekintetet az Ott vörösbe hajló melege és taszítja az Itt sárga villanással oldott kék-hidege, de az sem szentségtörés, ha közelről vizsgáljuk a képből vörösen, mint a vércsepp, kibuggyanó dudort.

Drámai, életerős, szomorú, vidám, felpörget és elfáraszt: ellentétes igék és jelzők sokaságát aggathatjuk Căbuz felcímkézett vagy cím nélküli képeire.

cabuz-6869

Mégis, úgy gondoljuk, nem a meg- és belemagyarázás, minuciózus műelemzés hozza közel, és teszi befogadhatóvá a látnivalót. Sokkal inkább az, ha nem akarjuk görcsösen megfejteni a művészi üzenetet. Elég, ha engedünk a nőies csábításnak, és hagyjuk, hogy a hideg-meleg színekkel megkomponált Sejtések felidézzenek bennünk egy már vagy még meg nem élt érzést, hangulatot. Egyfajta lélekfrissítő meditáció ez a tárlat, amelynek megtekintésére érdemes időt szakítani.

Căbuz Annamária festményei április 19-ig várják a látogatókat a Haáz Rezső Múzeum Kossuth utcai Képtárában.