Románok raboltak ki Londonban egy ékszerboltot
Feltehetően román állampolgárok raboltak ki egy ékszerboltot Londonban.

Feltehetően román állampolgárok raboltak ki egy ékszerboltot Londonban.
A rablást többen követték el, kevesebb, mint egy perc alatt több mint ötszázezer font értékű gyémántot vittek el.
A rablás az Upton Park egyik előkelő üzletében történt. A rablást a biztonsági kamerák rögzítették. A felvételek alapján több eltakart arcú férfi rontott be az üzletbe, szétverték az üvegeket, melyek a gyémántokat védték, és felét elvitték a boltban található ékszereknek. A tulajdonos és a három alkalmazott a bolt hátsó irodájában húzták meg magukat.
A rendőrség még keresi az elkövetőket. Az üzlet tulajdonosa elmondta, szerinte román állampolgárok voltak ez elkövetők, bár korábban csupán azt nyilatkozta, hogy meg kellett erősítenie a bolt őrzését, mert tudomása szerint kelet-európaiak garázdálkodnak a környéken.
A videót ide kattintva találod.
uh.ro/manna.ro