Romák fognak tüntetni a cigány megnevezés ellen
Romák fognak tüntetni a cigány megnevezés ellen. Mintegy 200 személyt várnak kedden Bukarestben a hat roma civilszervezet kezdeményezte felvonulásra.

Mintegy 200 személyt várnak kedden Bukarestben a hat roma civilszervezet kezdeményezte felvonulásra.
Silviu Prigoană demokrata-liberális képviselő azon javaslata ellen kívánnak tiltakozni, hogy a roma kifejezést ezentúl a cigány kifejezéssel helyettesítsék – olvasható a manna.ro-n.
A felvonulás délelőtt 11 órakor kezdődik a Victoria téren, az Antipa Múzeum előtt. A tervek szerint a menet érinti a Román Akadémia Victoria úti székhelyét, ahonnan a Holokausztmúzeum felé veszi útját.Az Akadémiát azért ejtik útba, mert az intézet kedvező elbírálásban részesítette a törvényjavaslatot. A Me sem rom (Roma vagyok) néven szervezett tiltakozással akarják felhívni a figyelmet a roma aktivisták arra, hogy Silviu Prigoană képviselő megsérti az emberi jogokat, áll a hat civilszervezet hétfői közleményében.