Rajtra készen áll az udvarhelyi paralimpikon
Még néhány napig idehaza teker társával, majd irány Budapest és szeptember első napján Rióba repülnek. Butu Arnold Csaba másodszor lesz paralimpikon.
Még néhány napig idehaza teker társával, majd Rióba repülnek. Butu Arnold Csaba másodszor lesz paralimpikon.
Magyar színekben még nem járt kerékpáros a paralimpián – a székelyudvarhelyi Butu Arnold Csaba lesz az első, aki ebben a parasportágban társával, Garamszegi Lászlóval nekivág a szeptember 7-én kezdődő Rio de Janeiró-i paralimpiának. A látássérült sportoló nyolc évvel ezelőtt Pekingben már versenyzett román színekben, de helyezést nem ért el, az elmúlt négy évben pedig azon dolgozott, hogy meglegyen a paralimpiai kvóta és versenyzehessen.

Sajnos az elmúlt két évben több vita is beárnyékolta az indulását, hiába vívta ő ki az indulási jogot, a paralimpiai kvótát kerékpárban Magyarországnak, nem volt biztos, hogy mehet Rióba. Csak idén júliusban dőlt el véglegesen, hogy szeptember elsején Csaba és társa ülhetnek fel a Brazíliába tartó repülőgépre.
Csaba és a Magyarországon kerékpáredzőként dolgozó Garamszegi László az elmúlt két hétben Székelyudvarhelyen és környékén főleg országúton gyakoroltak – az autóvezetők számára feltűnő lehetett a tandemkerékpár, amit a két, piros-fehér-zöld versenyruházatban ülő kerékpáros vezetett. Ebben a ruhában és ezzel a tandembiciklivel fognak versenyezni Brazíliában is.
Rióban a Flamengo Parkban fognak zajlani a kerékpárversenyek – a magyar páros erőssége a mezőnyverseny lesz, ellenfeleik közül egyelőre két párosról tudják, hogy rajthoz állnak a paralimpián, egy holland és egy lengyel kettősről van szó.
Csaba és Laci még szombatig idehaza edzenek, aznap Budapestre utaznak. Augusztus 28-án, vasárnap este a magyar fővárosban, a Nemzeti Színházban a negyvenfős paralimpiai csapat leteszi az esküt – az is eldőlt már, hogy a csapat zászlaját a hetedik paralimpiájára készülő, kétszeres paralimpiai bajnok Ráczkó Gitta úszó viszi majd. Ami a közvetítéseket illeti, a paralimpiát is az M4 Sport fogja közvetíteni, illetve összefoglalókat adni róla. A Magyar kerékpáros kettős már szeptember 8-án rajthoz áll, a pontos időpontot azonban még nem tudják.