Politikai játszmákba fulladt a távhő Székelyudvarhelyen?

Az elmúlt években a távhő körüli problémák nemcsak műszaki, hanem pénzügyi és közéleti kérdéssé is váltak. Az önkormányzati támogatás megszűnésének veszélye, a fogyasztók számának csökkenése és a magas számlák újra és újra felvetik a kérdést: van-e még létjogosultsága a távhőrendszernek Udvarhelyen? Főként annak tekintetében, hogy a többség, a lakosság nagyobb része nem haszonélvezője a szolgáltatásnak.

A téma kapcsán több irányból próbáltunk válaszokat keresni. Megnéztük, mi változott most a szolgáltatás körül, mennyibe kerül jelenleg a távhő, és milyen tervekkel számol a szolgáltató. Ugyanakkor arra is kíváncsiak voltunk, hogyan jutott el idáig egy olyan fűtési forma, amely elvben hatékonyabb, biztonságosabb és akár környezetbarátabb alternatívája lehetne az egyedi fűtési rendszereknek.

Az anyagban több kérdésre kerestük a választ:

• Miért fizet évente milliókat a város egy olyan távhőrendszerre, amelyet a lakosság többsége nem használ – és kinek éri meg ez valójában?
• Tényleg olcsóbb lenne három év alatt minden érintett lakásba saját fűtést szerelni, mint tovább életben tartani az Urbanát?
• Hogyan vált egy elvileg környezetbarát és biztonságos rendszer politikai csatatérré Székelyudvarhelyen?
• Ki a felelős azért, hogy a távhő ma drága, veszteséges és alig több mint ezer fogyasztón múlik a túlélése: a régi vezetés, az új vezetés, vagy maga a rendszer?

A kérdések megválaszolásához megszólaltattuk Szakács Tibort, az Urbana Rt. ideiglenes vezérigazgatóját, Dávid Endre alpolgármestert, megkerestük Gálfi Árpád korábbi polgármestert, valamint Hadnagy Gábort, az Urbana korábbi vezérigazgatóját. Emellett lakossági véleményeket gyűjtöttünk, és utánaszámoltunk, mennyire éri meg a távhőt működtetni.

Vágjunk bele!

Talán azzal érdemes kezdeni, hogy amikor 2024-ben veszélybe került a távhőszolgáltatás önkormányzati támogatása, az RMDSZ-frakció magára vállalta a feladatot, és végül megtalálta a módját annak, hogy továbbra is adhasson támogatást az önkormányzat saját költségvetéséből a távhőre. A témáról azóta sem szállt le a párt, még abban az évben, 2024-ben a kampányanyagukban is megjelent.

A választások után nem sokkal el is kezdődött a rendezkedés, az alpolgármester folyamatosan arról posztolt Facebook-oldalán, hogy mekkora problémákra, mulasztásokra bukkantak, egyfolytában látogatják a különböző települések távhőszolgáltatóit hasznos tanácsokért. Legutóbb Dániáig mentek.

Hulljanak a fejek

2025. május 20-án közleményt adott ki a polgármesteri hivatal, miszerint a részükről adtak elég időt az Urbana vezetőségének a bizonyításra és a problémák megoldására, így a vezetőtanács négy tagja lemondott, az ötödik tagot visszahívta a közgyűlés, és a vezérigazgató, Hadnagy Gábor is benyújtotta lemondását.

Azt fontos tudni az Urbana Rt.-ről, hogy értsük a történéseket, hogy egy részvénytársaság, aminek egyedüli részvényese Székelyudvarhely közigazgatási-területi egység, s mint ilyen, a Közgyűlés irányítja, amely a mindenkori önkormányzat képviselőiből áll, ők a törvény által előírt ügyekben hoznak döntéseket.

Aztán van egy Vezetőtanács, amelyet a Közgyűlés nevez ki, és amely közvetlen módon végzi a társaság irányítását. Ez a tanács jelenleg ideiglenes (és RMDSZ-közeli) tagokból áll – Incze Csongor, a Parajdi sóbánya történetéből már ismert Zsombori Csongor és Imreh Beáta –, a lemondások után nevezték ki őket, még zajlik a végleges tagok kiválasztásának folyamata. Valamint a társaságnak van két igazgatója is, az egyik a vezérigazgató, a tisztséget ideiglenesen Szakács Tibor viseli, aki az előző önkormányzati ciklusban RMDSZ-es tanácsos volt.

A gazdasági igazgató maradt egyedül a korábbi vezetésből, ő Németi Zoltán – azért fontos mindez, mert jól mutatja, nemcsak a vezetőtanácson vagy az igazgatón múlik a vállalat vezetése, hanem a Közgyűlésen is, ami az önkormányzatból áll, és tulajdonosként a polgármesteri hivatal is részese ennek az egésznek.

Fellélegzés gyanánt

2025 novemberében árcsökkentésről számolt be az Urbana, aminek a feltételeit és részleteit a későbbiekben fogjuk megnézni, ezen a ponton azért fontos az árcsökkentés ténye, mert a lakossági visszajelzések a régi árra vonatkoznak.

Többnyire azt a visszacsatolást kaptuk a fogyasztóktól, hogy túl drága a távhő. Többek szerint két és fél–háromszor annyi, mintha az embernek saját kazánja lenne. Azt írják, még úgy is megéri a leválás, hogy a kezdetben nagy befektetés hosszú távon úgyis kihozza az árát.

Novemberi számokat osztottak meg velünk, amihez hozzátették, hogy az ár havonta változik, de összehasonlításként lehet számolni velük – valóban, a későbbiekben látni fogjuk, hogy mi hordozza az árkülönbségeket.

A Tábor negyedben 60 négyzetméteres lakásra 1.170 lej volt a közös költség – 150–200 lejnyi szemétszállítási, adminisztrációs, meg egyéb díjakat le kell vonni, de úgy is 900–1000 lejbe jön ki a matek. Ezt erősíti meg egy másik válaszadónk, aki egy közköltséges papírról készült fotót osztott meg velünk, amin a fűtés díját 15 lej 90 baniban számolják négyzetméterenként novemberben, ami 60 négyzetméterrel szorozva 954 lej egy hónapra.

Hasonló nagyságú apartmanra a Bethlen negyedben, de gázkazánnal 360–380 lejes téli számlákat fizettek az ismerőseink, úgy, hogy ebben a meleg víz is benne van. Sokkal kisebb, de szigeteletlen, sarkon lévő albérletre a tavalyi télen én is ekkora számlákat fizettem gázkazánnal.

Ha kicsit hidegebb az idő, vagy változnak a feltételek (földszinti lakás), belecsúsznak a számlák az 500 lejbe, ugyanígy nagyjából az elektromos árammal működő fűtési rendszereknél is.

Röviden: egy ilyen nagyon kis merítésű példa alapján nem igazán jön meg az ember kedve, hogy a távhőszolgáltatást válassza. A valósághoz egy kivétel is hozzátartozik: egy kollégánk otthonában is távhővel van megoldva a fűtés, ők szobánként a radiátoron tudják állítani a hőmérsékletet, és szokták is aszerint, hogy a szobában tartózkodnak-e. Így szoktak 50 négyzetméterre 300–350 lejt fizetni a téli hónapokban, de ebbe nem tartozik bele a meleg víz ára, azt bojlerrel oldják meg.

Adja magát a kérdés, megéri?

Mint már említettem, a törvények lehetővé teszik a távhőszolgáltatás lakossági árának támogatását állami, helyesebben önkormányzati forrásból. A lakossági ára a távhőszolgáltatásnak két részből áll: 41,29 százalék támogatás és 58,71 százalék, amit a fogyasztó kell kifizessen. 2025-ben 2,74 millió lej ment a közösből a távhőszolgáltatás támogatására. Minden, a rendszerről levált háztartás 174 lejjel járul hozzá a távhő támogatásához.

A támogatásból 1.313 lakrész részesül a városban és néhány közintézmény: a Haáz Rezső Múzeum, a Ficánka Napközi, az UCECOM.

Ennek az 1.313 lakrésznek kicsit több mint 2.000 lejt pótol a város az éves fűtésszámlájába. A távhőszolgáltatás fogyasztói viszont még így is elég sokat fizetnek, 2025-ben több mint 3,8 milliót adott ki az általuk fizetett rész, ami a számlák 58,71 százaléka.

Ez háztartásokra leosztva közel évi 3 ezer lejt jelent – azt megjegyzem, ezek hozzávetőleges számok. A polgármesteri hivatal által adott információk szerint osztottuk le a fogyasztókra, de akik a meleg vizet is az Urbanától kapják, többet fizetnek, akik másképpen oldják meg ezt a kérdést, ők kevesebbet.

Egy valami viszont így is, úgyis ugyanaz: a támogatás összege. Amit hosszú távon talán okosabban is el lehetne költeni.

Amikor felmerült a támogatás megvonása, épp azok az emberek háborogtak, akik nem is használják a szolgáltatást, hogy bezzeg az ő számláikba nem pótol senki. És míg a megoldást megtalálták volna a támogatás visszaállítására, azon ment a fejtörés, vajon megoldható lenne-e, hogy a támogatásból saját hőközpontokat szereljenek fel az érintett otthonokban – ezt akkor nem találták lehetségesnek, de mi most eljátszunk a gondolattal:

Az egyszerűség kedvéért számoljunk mind az 1.313 lakrésszel úgy, mintha a meleg vizet is az Urbana adná. A Dedeman, a Melinda és más hasonló áruházak kínálatát figyelembe véve, és a ChatGPT-t segítségül hívva, a számítások szerint 6–6,5 ezer lejből lehet egy tömbházlakásba saját gázkazános rendszert beszerelni (ennél olcsóbb és drágább számítások is vannak, sok a változó, de a megkérdezett felhasználók is 5–6 ezer lejről beszéltek).

Az elektromos alternatíva természetesen környezetbarátabb, de költségesebb, a ChatGPT 10 ezer lejre becsülte a középértéket, és a számlák sem túl barátiak. Szóval maradjunk a gázos megoldásnál.

Ha a felső határértékkel, tehát 6,5 ezer lejjel számolunk, és azt vesszük, hogy évi 2.000 lejt pótol a város a fogyasztók fűtésszámláiba, úgy néz ki, hogy kicsit több mint három év alatt mindenhol le lehetne cserélni a rendszert.

És ebbe nem számoltam bele a lakók hozzájárulását, akik jelenleg a téli hónapokra közel a dupláját fizetik a fűtésre ahhoz képest, hogy a saját rendszerrel rendelkezők mennyit fizetnek. Ne is vegyünk teljes évet, de 6 hónapot minimum fűtünk évente, ha azt számítjuk, hogy 400–500 lejjel fizetnek többet a távhősök, a többletösszeg egy fűtésszezonra 2.400–3.000 lej is lehet, ami mintegy fele lenne annak a költségnek, amiből lecserélhető a rendszer.

Egy év alatt gyakorlatilag a fogyasztók által fizetett többletből, ami 2.400–3.000 lej, és a város hozzájárulásából, ami 2.000 lej, szinte kijönne egy saját hőközpont.

A különböző közintézmények fűtési rendszerével nem számoltunk még, de vélhetőleg az is pár éven belül visszahozná az árát, ha házon belül oldanák meg, és nem negyedeken keresztül pumpálnák a meleg vizet.

Félreértés ne essék

Ezekkel a számokkal nem azt akarom mondani, hogy gázkazánnal kell mindenkinek fűteni, sőt, az lenne a legjobb, ha a többség távhőn lenne és fenntartható lenne a rendszer, mert biztonságosabb, környezetbarátabb lenne. Az EU-s irányelvek szerint is a saját gázos kazánok felszámolása felé kellene tartani, és a környezet szempontjából kedvezőbb alternatívákat kellene előnyben részesíteni, mint a távhő, vagy a megújuló energiaforrások, mint a hőszivattyúk, napelemes rendszerek és geotermikus megoldások. De lássuk be, ez nem Székelyudvarhely realitása.

Az a város realitása, hogy van egy rendszer, ami nem profitábilis. Embereket foglalkoztat és ellát köz- és szociális intézményeket, de nem rentábilis. A közösség vékony részét szolgálja ki, pedig elég szép közpénz megy bele évente. Amivel csak az a baj, hogy ebből a többség, vagyis a köz, nem részesül.

Nézzük részletesebben, hogyan áll össze az ár

Ahogy a cikk elején ígértem, még két szempontot megvizsgálunk ebben az anyagban: hogyan tudták csökkenteni a távhő árát, és hogy ki a felelős a kialakult állapotokért. Kezdjük az előbbivel.

Még novemberben jelentették be a soros havi tanácsülés alkalmával, hogy 10 százalékkal fog csökkenni a távhőszolgáltatás ára Udvarhelyen. Mi is és az érintett intézmények is beszámoltak az árváltozásokról, de a Facebook-kommentekből az világított ki, hogy továbbra sem tiszta, hogy mi és mennyibe kerül. Megkértük Szakács Tibort, a vállalat ideiglenes vezérigazgatóját, hogy magyarázza el nekünk. Megpróbálom úgy leírni az árváltozásokat, hogy az a lehető legérthetőbb legyen.

Kezdjük a mértékegységekkel: a hőenergiát gigakalóriában (Gcal) mérjük, viszont az ANRE (Autoritatea Națională de Reglementare în domeniul Energiei) kérésére az Urbana meg kell, hogy adja megawattórában (MWh) is az energia árát, így ha különbségek vannak a számok között, előbb érdemes azt megnézni, hogy milyen mértékegység van megadva, mert az átváltáskor más számok jönnek ki – mint a konyhában a recepteknél. Az egyszerűség kedvéért nézzük most csak gigakalóriában a számokat.

A másik változó, amit meg kell értened, hogy az árra rászámolandó áfa változik. 2025-ben április és október között 21 százalék áfa volt a szolgáltatáson, de novembertől márciusig ez az áfa csak 11 százalék lesz. 2026 áprilisától pedig ismét visszaáll a 21 százalékos áfa.

A harmadik dolog, amire figyelni kell, hogy 2026. január 1-jétől lépett érvénybe a 10 százalékos árcsökkentés, úgyhogy a decemberi számla, amit valószínűleg majd január folyamán kapsz meg, még a korábbi áron lesz kiállítva.

Végül pedig a szolgáltatásnak van egy teljes ára, aminek a lakosság az 58,71 százalékát fizeti ki, a maradék 41,29 százalék az önkormányzattól kapott támogatás.

Ismételjük át, amit eddig tudunk!

Kétféle mértékegység van, lehet köztük eltérés, változott az áfa, csak január 1-jétől számít az árcsökkentés, és van teljes és lakossági ár.

A konkrét számok pedig úgy néznek ki, hogy 2025 áprilisa és októbere között a 21 százalékos áfával 1.218,11 lej volt a hőenergia gigakalóránkénti teljes ára, a lakossági ár 715,15 lej volt ugyanebben az időszakban.

November és december között a 11 százalékos áfával a teljes ár 1.117,44 lejre módosult, a lakossági ár pedig 656,05 lejre – a decemberi számládat még az az ár szerint állítják ki.

Január elsejétől jön a 10 százalékos csökkentés, és ekkor még az áfa is alacsonyabb lesz, szóval a teljes ár: 1.007,85 lej, a lakossági pedig 591,71 lej.

Ez a szuper, csökkentett ár áprilisig tart, akkor egészen az év végéig újra életbe lép a 21 százalékos áfa: 1.107,29 lej lesz a teljes ár, 650,09 lej lesz pedig a lakossági ár.

A csökkenés olyan istenigazából a leginkább a januári számlán lesz látható, hiszen hirtelen több mint 60 lejjel olcsóbban számolják ki a végösszeget.

A jogi személyeknél nincs támogatás, és számukra az áfa összege is stabilan 21 százalék, nem változik annyit, mint a természetes személyeknél, de a 10 százalékos csökkenés rájuk is vonatkozik.

Miből jönnek ki ezek a számok?

Szakács elmagyarázta, hogy kétféle kazánnal oldják meg a szolgáltatást: biomasszás és gázkazánokkal. Utóbbinál külön számolják a jogi, és külön a természetes személyek gázfogyasztását, mert utóbbiaknak valamivel olcsóbb a gáz – az árát a piac hordozza, de körülbelül 240 lej/MWh átlagosan a természetes személyeknek, 280 lej/MWh pedig a jogi személyeknek.

Mivel az Urbanánál biomasszával is pótolják a fűtést, így nem ütközik ki annyira a jogi és a természetes személyek között a különbség. A biomasszánál nincs különbség az árban. Ebből körülbelül évi 12 ezer űrmétert vásárol az Urbana, és most sikerült 38 százalékkal olcsóbban beszerezni, így jöhetett létre a 10 százalékos árcsökkentés. Úgy sikerült csökkenteni az árat, hogy a korábbi egy beszállító helyett most néggyel állnak összeköttetésben, mondhatni, megversenyeztették a piacot.

Illetve volt még egy változás, ami a csökkenéshez vezetett: újrakötötték a szerződésüket az Electrica vállalattal, most nagyjából évi 240 ezer lejjel fognak kevesebbet fizetni. Az áram fontos az Urbana számára elektromos buszok töltéséhez (ez a szolgáltatás is a vállalathoz tartozik), havi 25 ezer lejes a fogyasztás miattuk. De a távhőrendszerben is nagy az áramigény a pumpák miatt, azok mozgatják a vízmennyiséget a rendszerben.

Ki fűt ki mit?

Összesen két biomasszás és hat gázkazánnal felszerelt kazánház van a városban. Az egyik biomasszás a vállalat telephelyén, a Haáz Rezső utcában van, ez összeköttetésben áll a Bethlen 1 és Bethlen 2 gázas kazánházakkal – ezek csak elosztási pontként működnek, csak a biomasszás kazán tudja kiszolgálni a Bethlen negyedet, ami sokkal olcsóbb alapanyag, mint a gáz.

A Kuvar zónában is van biomasszás kazán, ez a hely konzerválás alatt van – később kiderül, hogy az előző vállalatvezetés miért nem működtette –, de el szeretnék indítani. Ez összeköttetésben van a Szigeti gázos kazánházzal, és az a tervük, ha sikerül elindítani, ki lehet venni a képletből a gázt, és ott is biomasszával tudnának teljesen fűteni – ettől a változástól újabb árcsökkenést remélnek.

Szakács szerint ez most a legsürgősebb lépésük, mert nagyon nagy a migráció a hálózatról. Minél tovább csökken a fogyasztók száma, annál nehezebb hatékonyan üzemeltetni a rendszert.

A Tábor-negyedben csak gázkazán van, ott nincs is lehetőség biomasszára, viszont modern kazánok vannak ott, és már a beszereléskor volt egy be nem üzemelt automatizált vezérlő. Épp beszélgetésünkkor volt ott egy csapat Segesvárról, hogy megoldja ezt. Azért lenne ugyanis fontos az automatizálás elindítása, hogy ne a kazánfűtő, egy személy mondja meg, hogy mekkora legyen a fűtés a lakók felé, hanem egy automata rendszer a kinti hőmérséklethez optimalizálva működtethesse a rendszert – ez sokkal hatékonyabb a manuális vezérlésnél.

Egy másik változás volt 2025-ben, hogy a nyári időszakban annak a minimális, körülbelül 300 fogyasztónak – már ahol lehetett – biomasszával melegítették a vizet a gáz helyett, ez is növelte a hatékonyságot.

Amióta átvették a vezetést, tudták csökkenteni a hálózati veszteséget is, hőkamerával térképezték fel, hogy lent a földben hol folyik el a meleg víz a rendszerből – ezeken a helyeken kijavították a hibákat, „a hálózati veszteségek minimálisra redukálódtak”.

A másik optimalizáló törekvésük az volt, hogy Wi-Fi-hálózaton keresztül figyelhető hőmérőket helyeztek el a lakásokban végpontokon, így tudják figyelni és finomhangolni a rendszert. Ez egyelőre egy tesztfolyamat.

Az önkormányzat egy tanulmányt is készíttetett, ami hasonló eredményeket hozott ki a rendszer hatékonyabbá tételére, mint a korábban felsoroltak: automatizálási rendszerek, mérőórák lecserélése, illetve össze kellene kapcsolni a Bethlen 1-es kazánházat a Tábori kazánházzal – ezzel egy olyan zárt rendszert kialakítva, amiben két lehetőségük is van (gáz és biomassza).

Szakács szerint a nyári időszakban a biomassza vinné a dolgot, talán még ősszel és tavasszal is, csak télen kellene rásegíteni gázzal a Tábor-negyedben. Ugyanígy össze kellene még kötni a Kuvar–Sziget–Tomcsa kazánházakat egy újabb zárt rendszerré.

Az utolsó, a Kórház negyedi kazánház elszigetelt, kivitelezhetetlen összekötni más kazánházakkal, kapacitás szempontjából sem fenntartható, csak külön gázzal működtethető. Szakács szerint ide valószínűleg egy szakcég bevonása lesz szükséges, hogy hatékonyabbá tudják tenni a működését.

Érzik a felelősséget?

És akkor végül térjünk az utolsó szakaszra, a felelősség kérdéséhez. Arra, hogy mi vezetett oda, hogy ma alig valamivel több mint ezer felhasználó van a rendszeren – egy olyan rendszeren, ami nem fenntartható, miközben az évek során számos fejlesztés is elmaradt.

Több oldal is felmerül ebben a kérdésben: a jelenlegi vezetés, az alpolgármester és a vezérigazgató is önkormányzati képviselők voltak az előző ciklusban, volt rálátásuk bizonyos kérdésekre, sőt, mivel ők alkotják a közgyűlést, ráhatásuk is. Fontos a kérdésben a korábbi polgármester, Gálfi Árpád, illetve az előző vezérigazgató, Hadnagy Gábor neve is.

Kezdjük a jelenlegi ideiglenes vezérigazgatóval, aki nem szívesen firtatta sem a felelősség, sem az őket fogadó állapotok kérdését. Arról beszélt, hogy ők akkor szembesültek az Urbana állapotával, hogy komolyabb gondok vannak, amikor 2024-ben jött a felszólítás, hogy meg kell szüntetni a támogatást. Akkor kezdte beleásni magát, akkor szembesültek a valósággal.

– Itt az a baj, hogy folyamatosan romlott a helyzet, nem egyszerre omlott össze ez a rendszer. Ha le kellene vonni a következtetést: az évek hosszú során nem történtek folyamatos fejlesztések: automatizált rendszer, egy pumpát vagy egy órát lecserélni, esetleg napelemeket szerelni, alapanyagot keresni, vagy örlőt venni uniós támogatásból és leőrölni a városnak az értékesíthetetlen faanyagát. Működött a rendszer. Az autó is működik, de ha nincs javítva, közben kicserélve ez-az benne, akkor egy idő után meg fog állni. Nincs megállva, de zörögtek a kerekek – állította.

Szakács szerint fontos a rendszer megőrzése, pláne most, amikor ilyen változóak az energiaárak, kell valami, amihez vissza lehet nyúlni, ha gond van. Ő is behozta az EU-s szabványokat, amelyek nem a saját gázkazánok felé terelik az embereket.

Nem fér bele a 8 órába

Nem érzi magukat felelősnek? – tettük fel az alpolgármesternek is a kérdést.

– Az a helyzet áll fenn, hogy a Közgyűlése az Urbánának a mindenkori önkormányzati testület. Így, bár a polgármesteri hivatallal kellene aktív kapcsolatban legyen az Urbana, még sincs egy direkt módon jogilag fennálló alá-fölé rendeltségi viszony, ami egy nagyon érdekes állapot. Az, hogy te önkormányzati képviselőként milyen mélységekbe tudsz belelátni az Urbana működésébe, az egyértelmű, hiszen nem nyolc órában ezzel foglalkozol, hanem önkormányzati képviselőként van egy csomó dolog, amiről döntéseket kell hozz. Ezért van különválasztva a végrehajtó és a döntéshozói testület – magyarázta.

Úgy véli, döntéshozóként nincsen napi 8–10 óra arra, hogy valaki például az alapanyag piaci árának mélységéig foglalkozzon ezzel a kérdéssel. „Amíg a végrehajtói oldalról, ami a polgármesteri hivatalt illeti, pontosan az kellene legyen a lényeg, hogy napi szinten látják azokat a változásokat, amik folynak az Urbánánál” – hárított.

– Azzal, hogy változott a politikai vezetés, és a végrehajtói ágat is most az RMDSZ vezetése igazgatja, így megvan jelenleg a felelősség olyan szempontból, hogy jobbá kell tegyük azt. De úgy az előző városvezetésnek, mint az Urbana vezetőségének felelőssége van ebben a kérdésben. De én nem akarom eldönteni azt, hogy akkor te vagy a hibás, vagy te vagy a hibás. Az én dolgom az, hogy megnézzem, hogyan lehet ezt a rendszert még jobb hatékonysággal működtetni, hogy egyfelől a szolgáltatás minősége javuljon, másfelől pedig az ár minél versenyképesebb legyen – mondta Dávid Endre.

Politikai játszmákba fulladt a távhő?

Az előző városvezetés felelősségét a képbe hozva Gálfi Árpáddal beszélgettünk, aki szerint elég visszanézni az első öt percét azoknak a tanácsüléseknek, amelyek az ő polgármestersége alatt zajlottak.

„Ott tökéletesen látszik Dávid Endre, akkori önkormányzati képviselőnek a hozzáállása és az önkormányzatnak a hozzáállása az Urbana vezetőségéhez, meg az Urbana igazgatójával kapcsolatos észrevétele is. Nagyon sokszor jeleztem polgármesterként, hogy nincsenek rendben az Urbanánál a dolgok” – állította.

A korábbi vezérigazgató kapcsán pedig elmondta, Hadnagy Gábor többször is úgy reagált, hogy neki nem a polgármester és hivatala a felettese, hanem az önkormányzat, „neki ne dirigáljak, mert neki az önkormányzat a számonkérő testülete” – emlékezett vissza Gálfi, hozzátéve, hogy ez igaz is, de éppen ez adta az ő részéről a sakk-matt helyzetet, mert az önkormányzat nem akart foglalkozni a témakörrel, a vezérigazgató pedig azt mondta, nem neki tartozik számadással.

Megjegyezte, az ő vezetése alatt háromszor mentették meg az Urbánát különböző formákban, pénzforrásokat hoztak. Egy darabig jól is ment minden, de amikor kezdődtek a politikai játékok, Hadnagy Gábor hárította az ő utasításait.

Gálfi elmondta, amikor őt először beiktatták, nem úgy tekintett az Urbánára, mint egy ugródeszkára, egy működő vállalatot szerettek volna faragni belőle. „De aztán sajnos én ezt nem tudtam politikai játszmák miatt kivitelezni.”

Az érme másik oldala?

Hadnagy Gábor 2018 és 2025 között volt az Urbana vezérigazgatója. Leszögezte, a jelenlegi városvezetés és az Urbana Rt. mostani működése kapcsán nem kíván véleményt megfogalmazni. Saját időszakát azonban eredményesnek tartotta: megítélése szerint azokban az években, amikor ő vezette a vállalatot, a lehetőségekhez mérten stabilan működött az, voltak fejlesztések is.

A vele szemben megfogalmazott kritikák – miszerint nem volt megfelelő kommunikáció és fejlesztési törekvés – szerinte nem állják meg a helyüket. Mint mondja, a vállalat működtetéséhez szükséges szakmai információkat minden esetben teljes körűen biztosították, a kommunikáció szakmai szempontból megfelelő volt.

Akkor, hol van a kutya elásva?

Hadnagy szerint a romániai távhőszolgáltatás egyik alapvető problémája az országos törvénykezés következetlensége. Miközben a lakosság felé a rendszer fenntarthatóságáról szól a kommunikáció, a jogszabályok lehetővé teszik a tömbházak leválását, ami hosszú távon a rendszer gazdasági és energetikai leépüléséhez vezetett.

A jelentősebb távhőfejlesztések még korábban, Bunta Levente polgármestersége idején valósultak meg európai uniós forrásokból: föld alatti vezetékcserék, hőszigetelés, tömbházankénti hőcserélők kiépítése. Hadnagy szerint ezek a projektek lezárultak, később újabb átfogó fejlesztések nem indultak.

A továbblépés lehetőségét a kogenerációs rendszerekben látta volna, ahol az elsődleges cél az áramtermelés, a hő pedig melléktermékként, kedvezőbb áron hasznosítható. Több romániai városban ezt a modellt már alkalmazzák.

Az Urbana azonban önállóan nem pályázhatott EU-s forrásokra, mivel teljesen önkormányzati tulajdonban volt. A pályázatok benyújtásához az önkormányzat partnerségére lett volna szükség, ami Hadnagy szerint elmaradt. Az ő részükről viszont megvolt a nyitottság, számos üzleti tervvel, ötlettel álltak elő, de az volt a tapasztalat, hogy a nagy lelkesedés, hogy pályázzanak az Urbánáért, ott ragadt a tanácsüléseken.

Saját bevételből csak kisebb beruházásokra volt lehetőség: meghibásodott vezetékek cseréjére és a tömbházakban vízszintes elosztású rendszerek kiépítésére. Elmondása szerint annyira nehéz anyagi helyzetben volt sokszor a vállalat, hogy épphogy, vagy nem is jutott mindig mindenre, csak minimális fejlesztéseket tudtak végrehajtani. A közszállítás elindítása hozott magával egy kis bevételt, amiből néha napján futotta kisebb fejlesztésekre, de többnyire épp csak arra volt elég, hogy a veszteséges nyári időszakban tudják fedezni a költségeket. Hitelvonaluk volt egy ideig a CEC-nél, de azt is megszüntette a városvezetés – ez is volt Hadnagy idejében az egyik legnagyobb kihívás: biztosítani a szolgáltatást és fizetőképesnek maradni.

Nem az ár a gond

A vezérigazgató szerint a tömeges leválások nem az árak miatt történtek. A távhődíj hosszú éveken át stabil volt, és a lakosság részéről nem érkezett jelentős panasz a szolgáltatás minőségére sem. „Senki nem reklamált, nem ez volt a probléma, hanem a bizonytalanság: az, hogy egyik évről a másikra vajon hogy lesz? A városvezetés soha nem tudta szellemiségében garantálni, hogy stabilitás legyen. Ebben a városban mindig cirkusz van valami miatt.”

A fő okot inkább az általános bizonytalanságban látja:

az emberek elvesztették bizalmukat a politikai és társadalmi vezetésben, és attól tartottak, hogy a rendszer egyik évről a másikra ellehetetlenül. Sok család ezért döntött úgy, hogy saját kazánt szerel fel, még akkor is, ha ez anyagilag megterhelő volt.

A másik szempont pedig, ami a leválásokhoz vezet, hogy az emberek úgy gondolják, amikor szűkebb idők vannak, a saját fűtési rendszerüket egyszerűen visszább veszik, vagy kikapcsolják – tudják kontrollálni.

Hadnagy elmondta, leválások az ő idejében is voltak, az évi átlag 20–40 háztartás között volt. Két nagyobb hullámra mutatott rá, az egyik a választásokkor zajlott, Gálfi utolsó évében, illetve nagyobb számban most, a vezetőségcserekor. Úgy becsüli, akár 200-an is leválhattak a rendszerről a második hullámban – megjegyezte, amikor átvette ő annak idején a vezetést, 2.200–2.300 fogyasztó volt, ez mostanra mintegy ezerrel lett kevesebb.

Akkor még nem játszott a biomassza?

A biomassza-alapú fűtést Hadnagy idejében vezették be és fokozatosan növelték a részarányát, tudtuk meg tőle. Ugyanakkor rámutatott, az, amire most készülnek, a Kuvar kazánház beüzemelése, nem biztos, hogy a legjobb döntés, ők annak idején azért kapcsolták le, mert műszakilag és gazdaságilag kedvezőtlen volt a nagy hőveszteségek miatt.

A meleg vizet egészen a strandon alulról forgatják a pumpák a Sziget negyedben, és onnan osztják el, mintegy 600 méteres hosszt tesz meg a víz elmondása szerint. Úgy hiszi, még az új biomasszaárral sem lesz hatékony ez a megoldás.

A biomassza árával kapcsolatban elmondta, ők annak idején a piaci árnak megfelelően vették a nyersanyagot, minden évben végeztek felmérést. A jelenlegi, olcsóbb ár szerinte annak köszönhető, hogy most egyszerűen olcsóbb lett a faanyag ára – ennek alátámasztásaként felvettük a kapcsolatot a Gyergyószentmiklósi távhőszolgáltatóval, akik bár speciálisabb módon működtetik a biomasszás rendszerüket, de az alapanyagárakról tudtak nyilatkozni.

Ők is a faanyag árának kisebb csökkenését tapasztalták, illetve jelenleg hasonló az áron szerzik be, 60–90 lej/megawattóráért, mint amiről az alpolgármester beszélt.

Hát a politikai játszmák?

Elismerte, valóban mondott olyat Gálfinak, hogy nem neki tartozik számadással, de nem saját szakállára, csak azután, hogy egyeztetett a vezetőtanáccsal, hiszen ő csak szócső volt. Illetve azokban az esetekben, amikor kivitelezhetetlen vagy veszteséges ötletekkel állt elő a polgármester. Fontosnak tartotta viszont kiemelni, hogy azt nem szabad elvitatni Gálfitól, hogy a közszállítási rendszer kialakításában oroszlánrésze volt.

Lemondását azzal indokolja: úgy érezte, a vállalat érdeke azt kívánja, hogy a vezérigazgató és a mindenkori politikai vezetés között teljes összhang legyen. Ennek hiányában döntött a távozás mellett.

Egy utolsó gondolat

Két dolgot lehet így a végén megállapítani: az első, hogy ha csak a sokszorosára meg nem növekszik a távhőszolgáltatás fogyasztóinak száma, nem éri meg fenntartani a rendszert.

A második, hogy sok bába közt vész el a gyermek – valahogy a nyilatkozatok szintjén benne van a vágy, hogy megmentse a szolgáltatást, de úgy látszik, eddig senkinek sem sikerült.