Pénzt ígért a város a művészeknek

Megnyílt az udvarhelyi fiatalok kiállítása, akiknek a polgármesteri hivatal 1000 lejes összeget ajánlott fel egy-egy munkájukért.

grund

Megnyílt az udvarhelyi fiatalok kiállítása, akiknek a polgármesteri hivatal 1000 lejes összeget ajánlott fel egy-egy munkájukért.

Rengetegen voltak kíváncsiak a grUnd nevű, udvarhelyi fiatal ipar- és képzőművészeket tömörítő csoportosulás tárlatának megnyitójára, első hivatalos kiállításukat kedden délután nyitották meg a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A jelenlévők többségét a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákjai tették ki, akiknek jó példaként szolgálhatnak a grUnd művészei – közülük többen az iskola tanulói voltak.

A kiállításnak egy októberi tárlat volt az előzménye a budapesti Várnegyed Galériában. Berze Imre – a grUnd megálmodója –vezetésével az udvarhelyiek összeállítottak egy reprezentatív anyagot, amely a fiatal helyi képzőművészekről szól. Erről a megnyitóról kisfilm is készült.

0WvtUDBwqmI

A mostani kiállítást Miklós Zoltán nyitotta meg, majd Kovács Árpád művészettörténész méltatta Gál Boglárka, Gidó Szende Melinda, Kolumbán-Antal József, Lakatos László, Tamás Borbála, Zsombori Béla, Berze Imre, Gujuman Uliana és Fülöp György alkotókat. „Végre összeállt Berze Imre vezetésével egy olyan fiatal, felkészült, tehetséges művésznemzedék, amely a legmagasabb szakmai színvonalon képviseli az udvarhelyi képzőművészetet"– mondta Kovács.

grund1

Arra is felhívta a figyelmet, hogy ugyan csupán három hónap telt el a budapesti megnyitó óta, volt, aki ez idő alatt sem tétlenkedett és további munkákkal gazdagította a kiállítást, amelyen végre megtekinthettük Gál Boglárka ruhakölteményét, amiről már beszélt is portálunknak. A fenti videóban te is megnézheted. A megnyitón Berze Imre, a kiállítás kurátora is szólt néhány szót, szerintea művész és a laikus ember között az „ünnepélyesség utáni vágy a különbség".

grund2

Miklós Zoltán igazgató a kiállítás zárásaként megkérte a művészeket, hagyjanak a városi közgyűjteménybe maguk után egy-egy munkát. Mint mondta, ezért cserébe a polgármesteri hivatal 1000 lejes összeget ajánl fel mindegyiküknek, amiből művészeti eszközöket vásárolhatnak maguknak.