Pályázati megbeszélés

Pályázati megbeszélés. A polgármesteri hivatal pályázatait ismertetették a lakástulajdonosi társulások, civil szervezetek, kulturális intézmények és iskolák munkatársaival.

Bedohazi

A polgármesteri hivatal pályázatait ismertették a lakástulajdonosi társulások, civil szervezetek, kulturális intézmények és iskolák munkatársaival.


2011. március 21-én a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal pályázatainak ismertetése kapcsán lakástulajdonosi társulások és civil szervezetek képviselőivel, kulturális intézmények és iskolák munkatársaival találkozott Bunta Levente polgármester, Puskás Emese, valamint Dobay-Pataki Virág, a fejlesztési osztály munkatársai és Fülpesi Gyula, a szociális osztály vezetője.

Bunta Levente üdvözölte a tájékoztatón megjelent, több mint hetvenfőnyi hallgatóságot. Hangsúlyozta, a pályázati kiírások idén bővültek, több mint nyolc pályázat van, ez pedig 1.6 millió lejnél több pénzt jelent – a megbeszélés pontosan azt célozta, hogy az említett pénzösszeg minél hatékonyabban legyen felhasználva majd a pályázók által. Kiemelte a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványt, valamint a Caritast mondván, a hivatallal együttműködve nagyszerű terveket vittek véghez, többek közt a Tábor-negyedi sportpálya korszerűsítése, vagy a nemrég lezajlott beteggondozói képzés. Azonban több szociális programra lenne szükség, mondta a polgármester, ezek lehetőségén gondolkodni kell.

A lakástulajdonosi társulások képviselőihez fordulva felhívta figyelmüket, hogy a tömbházak körüli tereket korszerűsíthetik a sportpályázati kiírásnak köszönhetően, így szabadidős- és sportszereket, köztéri tornaszereket szerezhetnek be a pályázat révén, de felújíthatják a régi asztalitenisz asztalokat, vagy újakat vehetnek, kosárlabdapalánkot állíthatnak fel. Abban bízik a polgármester, hogy ha a társulás teszi szebbé környezetét, jobban is fogja értékelni azt.

Hét személyből álló bizottság bírálja el majd a pályázatokat – három a polgármesteri hivatal delegáltja (civil szervezetek, egyesületek szakértői), egy személy a polgármesteri hivatal részéről, három személy a helyi politikai pártok delegáltja.
A pályázatokat a média segítségével hozták nyilvánosságra, a leadási határidő március 31.

A pályázati felhívások és az útmutató megtalálható a varoshaza.ro honlapon a Pályázatok 2011 elnevezésű menüpont alatt.