Itthon
Megmentené az udvarhelyi kézilabdát a sportminiszter
De csak jövőre. Hogy idén a legfelsőbb osztályban szerepelhetnek-e, az továbbra is a támogatókon és az önkormányzaton múlik.
Itthon
De csak jövőre. Hogy idén a legfelsőbb osztályban szerepelhetnek-e, az továbbra is a támogatókon és az önkormányzaton múlik.
Kultúra
A Perkucigó című előadást mutatják be a Csíki Moziban.
Itthon
Elapadtak a várólisták és vannak kérhető időpontok a legtöbb oltóközpontban.
Itthon
A hétvégén szünetel a sürgősségi rendelés.
Életmód
Szombaton, április 24-én lesz a meghallgatás.
Országos
Frissítették a járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét, ahonnan karantén vár a haza érkezőknek, de vannak kivételek.
Itthon
A hagyományos termékek vására miatt tilos behajtani.
Országos
A férfi ellen hivatalos okiratok hamisításának gyanújával vizsgálódnak.
Itthon
Eközben a megye fertőzöttségi mutatója 1,42 ezrelékről 1,39-re csökkent.
Itthon
Összefogásra hívta fel a városvezetőket a fehérgalléros bűnözők ellen a polgármester.
Országos
Az eskütétel után a miniszter főbb prioritásait ismertette a sajtóval.
Országos
Az új határátkelők megnyitásáról februárban állapodtak meg.