Itthon
Meglepetéseket tartogat a tizedik Siculus Fesztivál
Két udvarhelyszéki zenekar is fellép a színpadra, amelyet új helyszínen állítanak fel. A sztármeghívottak mellett emlékcédével is készülnek.
Itthon
Két udvarhelyszéki zenekar is fellép a színpadra, amelyet új helyszínen állítanak fel. A sztármeghívottak mellett emlékcédével is készülnek.
Itthon
Az igazgató szerint van rá esély, hogy néhány napon belül kinyit.
Itthon
Idén Székelyvarság kalandos útvonalait futják be együtt a résztvevők, akik több előadáson is részt vehetnek.
Itthon
Az utolsó kiírásra került jelentkező a jelentősen megdrágult uniós projektre.
Országos
Egy mentális problémákkal küzdő személyt gyanúsítanak a gyilkosságokért.
Itthon
Augusztus 12-éig tart a kedvezmény, utána már drágul.
Itthon
A javítási munkálatok miatt további két napig nélkülözni kell az áramot.
Kultúra
Gyergyóban lépnek fel először és a legközelebb.
Itthon
Korlátozzák az autós forgalmat, amíg áthalad a városon a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny.
Sport
Fiúk között nevelkedett, majd futballistaként a Vasas Feminában teljesedett ki.
Életmód
Bejáratnak az emeleti teraszajtót használtuk, ami egy manzárdi előtérbe vitt.
Itthon
A kórháznál és a Győzelem utcában lerakott fészkekkel kezdik.