Itthon
Város a városban ez az iskola! (videó)
Nézz be velünk a székelyudvarhelyi „kicsi gimi” felújított épületébe.
Itthon
Nézz be velünk a székelyudvarhelyi „kicsi gimi” felújított épületébe.
Itthon
Vérvételre kísérték kórházba, közben jelentkeztek a fájdalmai.
Itthon
Lehetne benne mozizni, néptáncolni, kézműveskedni, konferenciát, előadásokat tartani.
Sport
Következik a VSK utolsó hazai találkozója az idényben.
Itthon
A Roncsautó program és az új hulladékudvar volt még napirenden a rendkívüli tanácsülésen.
Kultúra
Lmen Pralának egy pár nappal korábban Szlovákiában az sem jelentett gondot, hogy bombariadó miatt letessékelték a színpadról.
Itthon
De nem marad el a felmelegedés sem.
Itthon
Étellel, itallal, jutalommal várnak.
Országos
Fokozott ellenőrzéseket tart a rendőrség a Speed nevű akció lejártáig.
Itthon
Felmarják az aszfaltot, helyette az első, alapútréteg kerül majd fel.
Itthon
Az adománygyűjtést szervező egyesület elnöke szerint kisebb az adományozási kedv roma családokról lévén szó.
Itthon
Az öregotthon tetőszerkezete gyúlt meg szombaton, emiatt a felső emeletet ki kellett üríteni.