Elhalasztották a mozgássérültek túráját
A hűvös, bizonytalan időjárás és a sáros út nem tette lehetővé a különleges túra lebonyolítását – tájékoztat az UEKE.
A hűvös, bizonytalan időjárás és a sáros út nem tette lehetővé a különleges túra lebonyolítását – tájékoztat az UEKE.
Végéhez érkezett a Virgonc Tallér program Bétában: az évzárón az összegyűjtött tallérokat is elköltötték a gyerekek.
A csúfságot Alunának hívják, és idén elnyerte a világ legrondább kutyája címet.
Semmi különös, csak egy négysávos úton ballag a tehén, ez sem neki, sem a körülötte, a forgalomban résztvevőknek nem meglepő.
Túl sok alkoholt gurított le egy fiatal, akivel barátai bántak el.
Több mint száz háromszéki, csíki, udvarhelyszéki és marosszéki huszár hagyományőrző vonult fel a hétvégén tartott 5. Háromszéki huszártoborzón.
Románia, Moldova, Grúzia, Szerbia, Szlovákia és Csehország miniszterelnökei informális találkozót tartottak a hét végén a Duna-deltában.
Korond Szováta felöli kijáratánál ütközött két autó vasárnap este.
Két csoportnak folytatódik az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
Tud meglepetést okozni az időjárás, néhány turistát szombaton kapott el a havazás a Bucsecs-hegységben.
Ha nincsen jelöltünk, nem fogunk számítani, nem fognak bennünket megkérdezni, nem tudunk álláspontokat ütközetni – jelentette ki Kelemen Hunor.
A kormány szerdai ülésén támogatta a készülő zászlótörvényt, amely immár a szenátus illetékes szakbizottságai asztalára került.