Vonat elé vetette magát egy fiatal Tusványoson
Öten kerültek alkoholos kómába, négy olyan testi sértés volt, ami egészségügyi ellátást igényelt – Tusványoson mentős statisztika is készült.
Öten kerültek alkoholos kómába, négy olyan testi sértés volt, ami egészségügyi ellátást igényelt – Tusványoson mentős statisztika is készült.
Szombat délután rajtaütésszerűen érkezett az ár Farkaslakára, majd Szentlélekre. A 2005-ös árvíz óta ekkora csapás nem érte a két települést. phcEEkgiC4Y FTJQPJ23Cao
Személygépkocsi és motorkerékpár ütközött a Szejkén, a motoros életét veszítette.
Székely és magyar lányok futottak ki a stadion gyepére, a magyarok voltak a jobbak. Ötöt rúgtak.
Fölöttébb érdekes oldalra bukkantunk, amin több mint kétszáz régi képeslap van Székelyudvarhelyről. A hátukra írt szövegekkel együtt.
A rendőrség is keresi a 18 éves korondi Tófalvi Csabát, akit csütörtökre virradóra láttak utoljára a tábor mellett.
De tényleg, még Csedő is azt mondta, pedig kevés dologra vetít pozitív fényt. Meg se mostuk, úgy bekaptuk. De ne legyünk táposok.
Nem változunk medvévé, csak még a világ közepén is vannak bakik, huszonöt év után is.
Barack Obama egy hot doggal is beéri, de még II. Erzsébet brit királynőnek sincsenek nagy kulináris vágyai.
Az orvosok is értetlenül állnak a Mumbai-i gyerek esete előtt: több, mint hét órán át műtötték.
A fogyasztóvédelem emberei bezártak egy éttermet: penészt és romlott ételeteket találtak, de a pincérek az adagokkal is csaltak.
Itthon
Vasárnap jelent meg a kétdimenziós biciklis emlékmű, melynek elkészítését a Festői Udvarhely csoport vállalta magára.