Elhunyt Máthé András
Súlyos betegség után, 68 éves korában meghalt Máthé András egykori iskolaigazgató, önkormányzati képviselő. Temetése szombaton délután lesz.
Súlyos betegség után, 68 éves korában meghalt Máthé András egykori iskolaigazgató, önkormányzati képviselő. Temetése szombaton délután lesz.
Ha még nem láttad, menj el - a hónap végéig megteheted.
Izzadunk, mint Csedő a panelkertben – ez akár egy új szóláshasonlat is lehet. Valami van a levegőben.
Szentségtörés, mérgezés, moslék? Vagy éppen könnyű nyári frissítő? Megkóstoltuk az ízesített söröket, hogy neked ne kelljen.
A nagy füzetre nagy várakozással készültem, nagyban azt hittem, hogy nagyon jó lesz. Nagyon nem lett az, de Molnár Piroska nagyon nagy benne.
Az ezüst- és a broznzérmes csaptak össze és tizenhat gólt sikerült rúgniuk.
Május óta kilenc ruhagyűjtőt működtet a Caritas Udvarhelyen, a tárolókat hetente ürítik. Nem jogosultak is bele-belenyúlnak.
Az RMDSZ alkotmánymódosító csomaggal együtt fogja a bukaresti parlament elé terjeszteni a székelyföldi autonómia tervezetét.
Felújítják a belvárosi református templom bizonyos részeit, a munka jelenleg is zajlik. Jobb, szebb lesz a templom.
A polgármesteri hivatal Virágos Székelyudvarhely programja a végéhez közeledik. Nyereményt ért a muskátli.
A japánoknak sikerült olyan, a nőkre megszólalásig hasonlító babákat készíteni, amik főleg az ágyban lehetnek „partnerek.
Egy GoPro kamerát helyeztek ki az amerikai Greenpeace aktivistái a Glacier nemzeti parkban. Néhány nap múlva érdekes felvételeket láttak.