Mandátuma lejárta után pártba lép Băsescu
Traian Băsescu államfő bejelentette, hogy a Népi Mozgalom Pártba (PMP) lép be, miután lejár az államelnöki mandátuma.
Traian Băsescu államfő bejelentette, hogy a Népi Mozgalom Pártba (PMP) lép be, miután lejár az államelnöki mandátuma.
Egy órával többet pihenhetsz, ehetsz, bulizhatsz, mert átállunk a téli időszámításra. Visszavisszük az órák mutatóit.
A G. Caféban lép fel a Nézőművészeti kft., ezúttal az Ady/Petőfi című rendhagyó irodalomórájukat tartják meg. Először játszik szülővárosában Katona László.
Nagymennyiségű csapadékra, havas esőre, havazásra, megerősödő szélmozgásra és az évszakhoz képest hideg időre figyelmeztetnek.
Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélt a legfelső bíróság több orvost, akiket illegális petesejt-kereskedelem miatt találtak vétkesnek.
Közös síbérletet bocsát ki a 2014-2015-ös téltől kezdődően négy Hargita megyei sípálya üzemeltetője.
Csak 12 évesek, de lépést tartanak a divattal: 10 centis magas sarkúban róják az utcát az iskoláig.
Egy 47 éves walesi férfit letartóztatták és két évre börtönbe kerülhetett volna csalásért. Bekómázott.
25 év után sem tudják elfelejteni egyesek a román diktátort. Legutóbb egy tömbház ablakában tűnt fel.
Állagmegőrző munkát végeznek, ami két évig fog tartani. Jövő héttől mennek a munkások a várba, levágják a zöldet, visszahabarcsozzák a falat.
Birokra keltem, íjaztam, hogy a tüdőmet is kiköpjem. Újabb sportágat próbáltunk ki, baranta edzésen feszültünk egymásnak.
Oroszhegy közelében állították meg azt a gépkocsivezetőt, aki ittasan és lejárt gépjárművezetői engedéllyel autózott.