Körzeti: a tizedik játéknap eredményei
Vasárnap a tizedik fordulót rendezik a körzeti bajnokság A és B csoportjának. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
Vasárnap a tizedik fordulót rendezik a körzeti bajnokság A és B csoportjának. Az eredményeket kattintás után nézhetik meg.
A svájci rétorománok csapatát, Raetia válogatottját győzték le a székelyek szombaton Sepsiszentyörgyön.
A Magyar Tudomány Napján egy udvarhelyi egyetemi tanár kapta a megtisztelő díjat.
Büngyürgettek, főztek, mértek, majd egyenesen Angliából ítéltettek: az töltött káposztás világrekordot kétszeresen sikerült megdönteni.
Tízgólos vereséget szenvedett szombaton este a Székelyudvarhelyi KC a Bukaresti Dinamo vendégeként. A mélyrepülés folytatódik.
Az elsőket majd ötven éve húzták fel a régi focipálya mellett, az utolsókat pedig idén adták át a Csereháton. Kis udvarhelyi tömbház-történelem.
A Hotel Küküllő*** éttermében nyolcadik alkalommal terítenek a Márton-Napi Libalakomára. Idén is a séf különleges alkotásaié a főszerep.
Székelyföldi unikumot dob piacra a Keresztúri: jövő héttől nekünk is lesz gyümölcsös joghurtunk. Mi már belenyaltunk.
Egy tizenhárom éves lány bőrébe bújsz, ha elolvasod Dragomán György új regényét. Lehet, hogy A fehér királynál is nagyobbat szól?
Az A és B csoportnak a tizedik fordulót rendezik, a C csoportoknak lejárt az őszi szezon.
Figyelmetlenül kelt át az úttesten, elgázolta egy autó, kórházba vitték.
A virágzást telibe találta az esős idő, a tavalyi méztermésnek alig egyharmada került idén a kaptárokba. Savanyú a méz a méhészeknek.